Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Bogárdi Szabó István református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének korábbi püspöke osztja meg velünk gondolatait.
A diakónia hálóként megtartja az embereket a közösségben. Minél többen végzik ezt a szolgálatot, annál erősebb a megtartó erő, és annál könnyebb hordozni az így ránk bízott életeket. Elhivatottság kell hozzá, hit és élő kapcsolat Istennel – vallja Vargáné Tárnok Anna, a Budai Református Egyházközség diakónusa.
„Azt teszem a hétköznapokban, amire már kisgyermekkoromban is egyértelmű elhívást éreztem. Isten teljesítette az álmomat, de előbb térdre kényszerített. Bűnlátást adott, majd megvallásra, bűnbánatra kész szívet, nem mellesleg végül bocsánatot is. Teljesült a vágyam, de előbb betett forró olvasztókemencéjébe, hogy megszabaduljak a salaktól.”
A férj és feleség közötti szexuális intimitás megélése a helyes út az érlelődő, egészséges kapcsolat kialakításához. Ezzel szemben a pornográfia nem alkalmas elmélyült kapcsolatok létrehozására és fejlesztésére, bár néha párok, akár keresztyének is használják szexuális életük felpezsdítésére.
Mihály úgy véli, sokan küzdenek hasonló problémával titokban, hiszen az internet általában számos erotikus tartalmat kínál, amelyek még nem sorolhatók a pornográfia kategóriájába, de már arra csábítják a szemet. – A lelki megerősödésem egyik mozzanata volt, amikor a hozzám legközelebb állók előtt, akiktől a legfájdalmasabban esne, ha elfordulnának tőlem, bizonyságot tettem – osztotta meg lapunkkal.
Negyven éven át oktatott teológiaprofesszorként a Genfi Akadémián Théodore de Béze (Béza Tódor) kálvinista író. Művei közül kiemelkedik Teológiai értekezések című kötete – melyben felekezete hittudományának összefüggő magyarázatát fektette le – és Kálvin Jánosról írott könyve. Munkássága hatással volt az angol vallási száműzöttek Genfben kiadott Bibliájára is.
... alkotott elképzeléseink, ábrándjaink és fantáziánk általában a hiányérzeteinkből fakadnak. Úgy hisszük, akkor lennénk boldogok, ha csodamód betöltetnének a hiányaink. Csakhogy mindig újabb és újabb hiányok ébrednek bennünk, így soha nem születik meg az elégedettség érzése, örökké boldogtalanok maradunk.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
Az identitás egy ember tekintetében önazonosságot jelent, akkor is, ha roppant összetett kérdés ez – szögezi le Vincze Árpád lelkipásztor, mentálhigiénés szakember. Szerinte a fiatalok identitáskeresése azért is nehéz, mert általános normabizonytalanság közepette történik. Úgy látja, a szülő soha ne akarjon barátja lenni a gyerekének, de édesapaként, édesanyaként fontos jelen lennie a gyermek életében, erre szükség van a fiatal nemzedék útvesztőiben.
Olvasás közben kénytelenek vagyunk szembenézni a ténnyel: az általunk használt szavak jelentését nem feltétlenül ismerik a fiatalok. Jól tesszük, ha az Istenről, Bibliáról, egyházról szóló beszélgetéseink előtt tisztázzuk egy-egy kifejezés értelmét. Fel kell tennünk a kérdést a konfirmációra készülő gyerekeknek: világos-e mindaz, amiről a hitoktatóktól, lelkészektől hallanak? Értik is, amit olvasnak?
A nyár elhozta minden kincsét. A dús zöldet, hogy bebarangoljuk, a hőséget, hogy vízzel fröcsköljük egymást olvadás ellen, a szabadságot, hogy levethessük az irodait. Alig várom, hogy legyen olyan hét, amikor a fiamat tanítom úszni, vagy megvitatom a férjemmel, amit olvasunk. Egyszerű luxus. De e pillanatokat nem megragadni épp olyan bűn, mint nem látogatni meg a kórházi beteget vagy nem megtartani azt a keresztelőt, amelyre bejelentkeztek.
A szabad óráinkban kapunk időt, hogy együtt legyünk a gondolatainkkal, szeretteinkkel vagy Istennel, de a világ adta kikapcsolódási lehetőségek eltérítenek ezektől. Most azért megmarad a tévé, a laptop és az okostelefon. Sorozatok és filmek készülnek Jézusról, és még harminc másodperces YouTube-videókban is tanulhatunk róla. Vele lehetünk: a majdnem végtelen online térben – a valóban végtelen Istennel.
A balatonfüredi Siloám Református Missziói Otthon az Ószövetségben is említett jeruzsálemi tóról kapta a nevét, amely a várost látta el vízzel. Az üdülő négy év szünet után újra várja a testi-lelki feltöltődésre vágyó gyülekezeteket, ifjúsági csoportokat, családokat – a reformátusokat kedvezménnyel. A Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület ellenőrzése nyomán háromcsillagos minősítést kaptak.
Azt szokták mondani tréfásan: nincs régebbi dolog, mint a tegnapi újság. Azonban a régi újságok, különösen a református sajtóorgánumok, kiadványok számos olyan gondolatot tartalmaznak, amelyek ma is érvényesek, tanulságosak és jövőbe mutatóak. E rovatban ilyen időtálló elmélkedésekből idézünk. Ezzel a régi értékeket őrizzük, és a hagyományokat ápoljuk.
Egy-egy hegyi ösvényen vagy földúton lépésről lépésre győzöd le a távolságot, közben jól megfigyelheted a tájat, a felhők mozgását, a virágokat, a növényeket, a pillangókat és az apró rovarokat is. Egy ilyen túrán valahogy lecsendesedik az ember lelke, jobban tud figyelni Istenre is. Sok olyan kérdés is felmerülhet benne, amely a hétköznapok forgatagában eszébe sem jut.
– Összebújunk a kisfiaimmal, úgy mondjuk el az imádságokat, ilyenkor érzem magunkat a legközelebb az Úrhoz. Tőle kaptam azt a sugallatot, hogy két nevet is adjunk az első fiunknak. Szerettem volna, ha az egyik kapcsolódna a sajátom jelentéséhez: Isten ajándéka. Végül mindhármuknak két nevet választottunk, amelyekből egy Isten ajándékát vagy gyermekét jelenti.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.