Az írásba foglalt, bepecsételt elkötelezés hálaadásból fakad. A nagy, erős és félelmetes Isten hűségesen megtartja szövetségét (9,32) – hallottuk az előző nagy vallomásban. „Te hű voltál hozzánk, mi pedig hitszegők voltunk” (9,33). Így summázza itt az Ábrahámnak adott ígéret teljesítését, az egyiptomi rabszolgaságból való szabadítást, a megannyi hűtlenség ellenére megújuló áldást, a száműzetésből való hazatérést. „Mindezek alapján” (1), tehát hálás feleletül születik meg itt az önként magukra vett elkötelezés: „megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését.” (30) A teljes rendnek nyilván csak része az elkülönülés más népektől, a szombatnapi munkatilalom megtartása, a termőföld pihentetése hétévenként, a papi-lévitai szolgálat szavatolása és a templom fenntartása. De épp e részek jelzik, mi ennek a sajátos honfoglalásnak a célja: az egész élet újraszervezése. De a sorrend nem fordítható meg, Isten hűsége a forrása a mi hűségünknek. A Krisztus-követés életrendjében is meghatározó ez a felfogás: annak alapján kötelezzük el magunkat, amit Isten Krisztus szabadításában elvégzett. „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja” (2Tim 2,13).

Mt 5,43–48

145. zsoltár

Itt előbb egy különös „tizedelés”-ről olvasunk, amely közvetlenül az előző részben tett elkötelezéshez kapcsolódik. A templomi szolgálatot nem lehet távolról teljesíteni. De már a 7. fejezet megjegyezte: a templom, később a városfal megépítése ellenére Jeruzsálemet gyéren lakták (7,4). Valóban, sokan hazatértek a fogságból, ám ki-ki a maga városában telepedett meg (7,72). Érdemes térkép segítségével olvasni, hogy a Júda és Benjámin egykori törzsi területének mely településéről érkeztek részben azok, akiket kisorsoltak, részben pedig akik önként vállalták ezt a különös életmódváltást. Az önkéntesekről mondja Nehémiás, hogy áldotta őket a nép. Ez az önkéntesség mély érzelmeket fejez ki. A templom és a várfal miatt Jeruzsálem újra az ellenség célpontja lett, biztonságosabb lett volna tehát a várost körülvevő hegyek településein maradni, és ott élni. Erős patrióta lelkület vezetett sokakat, hogy vállalják az átköltözés kockázatát. De ennél is többre mutat a zsoltár szava: „Jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer” (Zsolt 84,11). Áldást kapnak, akik gondoskodnak annak helyéről.

Mt 6,1–4

833. dicséret

A hosszú névsor nemzedékeket fog át, és eltérő szempontok szerint közli a neveket. A jegyzéket tekinthetjük az előző fejezet folytatásának, de inkább hosszadalmas átvezetés a 12. fejezet második felében leírt avatási ünnephez. Az egész országból összegyűjtött léviták vezették ezt, felidézve a régi rendet, amelyet még Dávid vezetett be. Megtisztulási szertartás előzte meg, szent sorrendben: papok és léviták, azután az egész nép és végül a falak (30). Mindezt a második követte: a várost egybekaroló hálaadó és dicsőítő bejáráson két csoport indul eltérő irányban, hogy a templomban találkozzanak. Mintha azt fejezné ki ez a körbejárás, hogy bár a templomot és az istentiszteleti életet jól védelmezik a falak, igazi oltalma az, ha a hűséges Istenben bizakodik és neki engedelmeskedik a nép. Ezt jelzi a záradék is (44–47), amely a templomi szolgálat fenntartásáról szól. Nehémiás beleszövi az elbeszélésbe, hogy az asszonyok és a gyermekek is részt vettek az örömünnepen. Ritka megjegyzés ez. Az örömnek nemcsak a hangjai áradnak túl a város határain, hanem részessé teszik a kicsiket is. Szép előképe ez Isten országa tágasságának.

Mt 6,5–15

332. dicséret

Újra intézkedni kell. Bár a birodalmi szolgálat ideje lejárt, Nehémiás visszakéri magát Jeruzsálembe, mert a szövetség rendjének helyreállítása nemzedékekre kiható munka. A sokféle ügy (szüret, aratás, teherfuvarozás, kereskedés, családi kötelékek ápolása) könnyen elsikkasztja a kegyelemből visszakapott áldást. A szent szolgálatra rendelt templom egyre inkább elhagyatott lett. Mintha Jeremiás évszázados panasza csendülne ki a számonkérésből: „Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet” (Jer 2,13). Ám a nemtörődömség és a közöny csak a felszíne a hűtlenségnek. Ezért Nehémiás régi példákat idéz. A más népekkel való házasodás tilalmát a pusztai vándorlás történetére (5Móz 23) és Salamon király esetére (1Kir 11) hivatkozva érvényesíti. Újra elrendeli a léviták járandóságának beszolgáltatását, hogy megélhetési gondjaik miatt ne mellőzzék a templomi szolgálatot. A nyugalom napján újra be kell zárni a város kapuit, sőt már az előző estén csak a falak elé telepedhetnek a kereskedők. A könyv imádsággal kezdődött, és a végén is fohász summázza a szent ember igyekezetét: „Tartsd emlékezetben, Istenem, mindezt az én javamra!” (31) Szüntelen imádkozzatok! (1Thessz 5,17).

Mt 6,16–18

333. dicséret

Érdemes egyvégtében végigolvasni a könyvet, így majd naponként még jobban megérthetünk egy-egy részt. A zsidóság évezredek óta megtartott ünnepének (purim) eredetére derül itt fény, de még mélyebben Isten elrejtett útjait láthatjuk meg. A régi magyarázók szerint éppen azért nem olvassuk Isten nevét ebben a könyvben, mert a Mindenható emberi tervezés és számítás ellenére viszi végbe szabadítását. Ez is a remény ellenére való remény története (vö. Róm 4,18). Bár a Perzsa Birodalom vallási toleranciát gyakorolt – a zsidók ennek révén térhettek haza a babiloni fogságból és építhették újra a templomot –, a választott népből sokan szétszórva maradtak a birodalom területén (Indiától Etiópiáig). Ezt a hatalmas politikai egységet királyi rendeletekkel kormányozták, s ezeken, vagyis a perzsák és a médek törvényein nem lehetett változtatni. Ezzel azonban vissza lehetett élni (Dán 6). Itt előbb Ahasvérós sértődött intézkedéséről olvasunk, amellyel Vasti királynét minden méltóságától megfosztotta, később azonban a zsidók kiirtásának és (ellenben!) megmenekülésének is eszköze lesz (3,10; 8,8). József történetének summája segít ezt megérteni: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt.” (1Móz 50,20)

Mt 6,19–23

443. dicséret

Eszter, eredeti nevén Hadassza (7) árva lány, akit nagybátyja, Mordokaj nevelt fel, és az ő révén jut el az új királynőt kereső uralkodó udvarába. Kellően felkészíti unokahúgát, akinek útját tovább egyengetik a háremőr jóindulatú tanácsai (9). Ám származásáról hallgat (10), amiből sejthetjük, hogy a toleráns birodalom mégsem volt annyira türelmes. A zsidókkal szembeni ellenérzés, sőt gyűlölet eleve kizárná azt, hogy Eszter legyen a „liliom a tövisek közt” (Énekek 2,2). A király választása reá esik, az árva lány mesebeli dicsőségbe emelkedik, örömünnep és általános amnesztia kíséri a nászt (18). A rokoni kapcsolat titokban marad, de azzal, hogy Mordokaj feltár egy összeesküvést és Eszter révén a király tudtára adja azt, számára is út nyílik a királyhoz. De erre még nem léphet rá. Az esetet feljegyzik a nevezetes történetek közé, de a jutalmazás elmarad. Mondhatjuk, micsoda hálátlanság érdemtelenül hagyni ezt a hűséges tettet! Majd később hozza meg a király felébredő lelkiismerete a kitüntetést. És éppen ez a „később” fordítja meg a gonosz mestertervet, mert emiatt a „később” jött időben leleplezheti Eszter és Mordokaj a népük elleni összeesküvést. „Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (JSir 3,26)

Mt 6,24–34

745. dicséret

Újabb szereplő lép a színre, Hámán, az önhitt nagyember, aki sértődötten értesül arról, hogy Mordokaj – a királyi parancs ellenére – nem hódol neki, de nem azért, mert büszke, hanem mert zsidó lévén csak az egy Isten előtt hajlandó leborulni (vö. Dán 3). Gonosz tervet sző, olvassuk később a minősítést (8,3): nemcsak Mordokajt, hanem a birodalomban szétszórtan élő valamennyi zsidót kipusztítja (6), ehhez sorsvetéssel az „égiek” jóváhagyását is megkéri, ezzel sorsnappá teszi a dátumot, a királyt pedig meggyőzi arról, hogy ily módon nemcsak egy törvényszegő néptől szabadul meg, hanem az elkobzott javakból anyagi előnyhöz is jut az államháztartás (9). A király írásos, pecsétes rendelkezésbe adja a végzetes tervet, a futárok széthordják a birodalom távoli szegleteibe, megkezdődnek az előkészületek, a szent nép szabad préda lesz (13). A fővárosban pedig kilátástalan riadalom támad (vö. 2Móz 14,3). Ugyanis, mint később kiderül (5. fejezet), Hámán nincs egyedül gyűlöletével, a családja és barátai mellett népes tábora lehetett elgondolásának. A majdani áldozatok be vannak kerítve, nincs hová meneküljön a nyáj (Jer 25,35). Szinte alig hallik a régi zsoltár: „Ha rosszat forralnak ellened, és cselt szőnek, nem mennek semmire” (Zsolt 21,12).

Mt 7,1–5

152. dicséret