Kamaszként lépett Isten útjára, milyen hitharcokat hozott ez az időszak?

Nehéz volt megbocsájtanom az osztálytársaknak, akik a raccsolásom miatt csúfoltak, majd amikor a gimnazistaévek során megismerkedtem a férjemmel, a környezetünk nem értette a különcnek számító viselkedésemet. Miért nem iszom alkoholt a szórakozóhelyen, vagy miért nem szököm át a társasággal a szomszéd településre a szüleim tudta nélkül, miért ragaszkodom ezzel is a magam és családom értékrendjéhez? Három kisgyermekem és a hivatásom miatt a gyülekezethez tartozás háttérbe szorult az elmúlt években, viszont a hétköznapokban továbbra is igyekszem megélni a hitemet.

Hogyan?

Esténként összebújunk a kisfiaimmal, úgy mondjuk el az imádságokat, ilyenkor érzem magunkat a legközelebb az Úrhoz. A nagyobb családi eseményekért is saját szavaikkal fohászkodnak, de egy hosszabb utazás előtt szintén imádkozunk az autóban, és hálát adunk a megérkezésnél vagy egy-egy ajándékért. A mi gyülekezetünkben nincs gyermek-istentisztelet, egy időben próbáltuk megszervezni a szolgálatot az asszonytestvérek között, több-kevesebb sikerrel, magam is tartottam alkalmakat.

Érdekesen választott nevet a gyermekeinek.

Az Úrtól kaptam azt a sugallatot, hogy két nevet is adjunk az első fiunknak. Szerettem volna, ha az egyik kapcsolódna a sajátom jelentéséhez: Isten ajándéka. Végül mindhármuknak két nevet választottunk, amelyekből egy Isten ajándékát vagy gyermekét jelenti. A zsoltáros is így fogalmaz: „…az Úr ajándéka a gyermek…” Persze nemcsak emiatt tartom a családunkat keresztyénnek, de számomra fontos, hogy ebben is kifejezzem.

Hogyan taníthat egy biológus, kémikus keresztyén éneket egy állami tanintézményben?

A tanárhiány miatt számos tantárgyat oktatok a gyerkőcöknek. Szabadon választható énekként Pintér Béla keresztyén előadó több szerzeményét is megtanultuk. Biológiaórán a legérdekesebb tananyag az evolúció, ismertetem tehát a darwini elméletet, majd azzal fejezem be: „De tudjátok: Isten egy van, ő teremtett minket, nyilván nem a majmoktól származunk…” Az osztályfőnöki és az egészségtanórákon néha még imádkozunk is. A fogyatékos emberek világnapján a tanulóim például megköszönték Istennek a képességeiket, az egészségüket, hogy nem szenvednek ezek hiányában. A fohász nem előre tervezett, a helyzet hozza magával, a gyermekek pedig magától értetődően kulcsolják imára a kezüket.

A földben élő páncélosatkákkal foglalkozik készülő doktori disszertációjában. Miért fontosak ezek az élőlények?

Kutatásom középpontjában a körforgás áll. A fenyvesekben rendkívül lassan bomlanak le a tűlevelek, a páncélosatkák, latinul oribatidák az elhalt növények és állatok maradványai lebontásában segítenek, ezáltal a talajképződésben is részt vesznek. A lebomlás témaköre manapság azért is aktuális, mert jelentősen több tartósított élelmiszert fogyasztunk, mint korábban, így az elhunyt emberek teste is lassabban kerül vissza a körforgásba. A páncélosatkák szabad szemmel nehezen láthatók, csupán három milliméteresek. A kutatásomat lefagyasztottam, ahogy a kémikusok mondják: „nitrogénben áll”, mivel Kárpátalján nem áll rendelkezésemre megfelelő mikroszkóp, és három kisgyermek mellett idő sem arra, hogy napi tíz órát vizsgálódjak, pedig az erdei minta gyűjtésében még a férjem is segédkezett a fiaimmal együtt.