Az irgalom olyan, mint a finoman hullámzó tó: ha megmártózunk benne, magához ölel, megérinti a lelkünket, megszelídít minket. A szelídek pedig boldogok, mert ők öröklik a földet. Azok, akik a békesség megszállottjaként küzdenek a békétlenség minden megnyilvánulása ellen. A háború és a béke egyszerre van jelen az életünkben, ezért kimondhatatlanul nagy szükség van a békesség napszámosaira, akik ezért imádkoznak és dolgoznak naponként.

A békesség olyan, mint a tóba dobott kavics hullámai, melyek egyre nagyobb köröket írnak le; először a lelkünkben születik meg, aztán a családunkban, a környezetünkben, innen pedig kiárad a világba. De hogyan születik a lelkükben a béke? Az igazit az imádság mellett a csend és a közelség szüli. Isten közelében egyszerre megvilágosodnak a dolgok, értelmet nyer még az is, ami rossz volt, fájdalmat vagy szenvedést okozott. Ehhez azonban be kell menni a „belső szobába”, a lélek otthonába, ahol megcsendülhet a csend.