A királyi rendelet és benne a meghatározott végzetnap nem titok, de még nem mindenki tud róla. Mordokaj nyilvános gyásza és böjtje nem az emberek tetszését keresi (Mt 5,17), hanem vészjel. Unokahúga még nem tud a rettenetes tervről és a szorongató időről, eljuttatja hát hozzá a törvény szövegét, s arra az esetre, ha nem érezné magát illetékesnek, nyomást gyakorol rá, hogy járjon közbe a királynál: „kérjen tőle kegyelmet, és esdekeljen előtte népéért.” (8) A vonakodó királynénak döntenie kell, vagyis át kell értékelnie, miért jutott ilyen jó sorsra: vajon csak a szépsége, a jó tanácsok, ildomos viselkedése, egyszóval emberi tényezők állnak méltósága mögött? Ha igen, akkor a törvényeket sértő magatartásával ugyanúgy elveszíthet mindent, mint az előző királyné. És dönt. A lehetetlen lehetőséget választja. Ezért az ő böjtje imádság, amelyhez csatlakozik az érte böjtölők esedezése is (15). Nem tudhatja, elnézi-e a király hívatlan megjelenését, s még kevésbé azt, hogy mentő terve sikerre vezet-e. De a böjt éppen azt fejezi ki, hogy teljesen Istenre bízza magát. „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” (Jak 5,16).

Mt 7,6–11

65. zsoltár

A szálak kezdenek összefutni, de még nagy a kuszaság. Eszter elnyeri a király jóindulatát, remény csillan, lesz módja arra, hogy kegyelmet kérjen népe számára. Hámán felette jókedvűen távozik a királlyal és Eszterrel töltött vacsoráról, ám felbőszíti Mordokaj magatartása, aki tartja magát a hitéhez. Tanácsadói javaslatára hatalmas (mintegy tizenöt méter magas) bitófát ácsoltat, hogy aztán arra akasztassa fel a zsidót. Lám, a királyné kegyelmet kérni megy a királyhoz, a főember ellenben külön halálos ítéletet csikarna ki az uralkodótól. Sajátos szó fejezi ki a hűséges Mordokaj magatartását: nem rettegett a nagy embertől. A prédikátor könyve szerint ez a mindent átható, halálos félelmet jelentette volna (Préd 12,3). Vagyis nem a köteles tisztelet elmulasztásáról van itt szó, hanem Hámán kevélykedéséről, aki szinte vallásos tiszteletet követel magának. Leleplező az a mód, ahogy a családja és barátai körében panaszkodva dicsekedik: a hetyke Mordokaj elrontja az örömét, pedig milyen gazdag is ő, és mekkora méltóságra emelte őt a király, sőt – figyeljük a sorrendet! – „holnapra is én vagyok hozzá [Eszterhez] hivatalos a királlyal együtt” (12). Ő a hivatalos. És persze – de csak őutána – a király is. Ne feledjük a zsoltár szép bizonyságát: „Az elesett népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod.” (Zsolt 18,28)

Mt 7,12–14

724. dicséret

Amit mi zűrzavarként élünk át, az Isten számára titokzatos eszköz lehet, hogy akaratát véghez vigye, máskor pedig éppen a káosz ellenében érvényesíti kegyelmes döntését. Most a király álmatlan éjszakáján fordul meg minden. Eszter és Mordokaj épp csak remélhetik, hogy közbenjárhatnak népük érdekében, Hámán ellenben már virradat előtt ott toporog a palotában, hogy a királyt végzetes döntésre bírja, tehát úgy látszik, megelőzi a mentőakciót. Az álmatlanul vergődő király pedig a nevezetes tettek krónikájából olvastat fel magának. Feltételezhetjük, hogy saját dicsőségéről akart hallani. De elé kerül egy mulasztása. Bár a jelenlétében jegyezték fel Mordokaj hűséges tettét (2,23), ő nem jutalmazta meg az életét megmentő szolgáját. Márpedig a nagy királyok erénye a hála is. Haladék nélkül rendelkezik, és a gyűlölködő Hámánnak kell az egész kitüntetést és jutalmazást lebonyolítania, holott ő éppen a fordítottja miatt igyekezett a királyhoz. Tanácsadói figyelmeztetik, hogy számára ez a bukás kezdete, de nem menekülhet, mert már jönnek is érte, hogy elvigyék vacsorázni, amivel előző este oly büszkén dicsekedett. Az isteni gondviselés megismerése erős bizalmat ébreszt bennünk a jövendő iránt. Lám, minden az ő kezében van. A szentek állhatatosságának titka Isten hűségében rejlik.

Mt 7,15–20

371. dicséret

A hazug nyelvű gyűlöli az általa megrontott embert (Péld 26,28). Ez az ellenszenv hullik vissza Hámánra, amikor a király megérti, hogy a főembere csapdába csalta. Megrendítő a királynő esdeklése. Fél országot kívánhatna, s meg is kapná a király ígérete szerint. Vagyis kedvezésben van, tehát neki nem kell kegyelemért folyamodnia. Eszter ezt közbenjárásra fordítja. Korábbi döntését halljuk itt visszhangozni:„Ha el kell vesznem, hát vesszek el!” (4,16) S valóban nagy a tét, hiszen kérésével a királyi rendelkezéssel (törvénnyel) fordul szembe. Első szóra értelmetlennek is tűnik a kérése: „életemet [...] adják nekem!” A bővítményből („a népemet”) értjük meg a kérés kockázatát. Eszter azonosítja magát népével: „eladtak engem és népemet, hogy elpusztítsanak [...] bennünket.” (4) A törvény ellenében kér kegyelmet. Kegyelmet kérni, tudjuk, kockázatos, főleg ha már eldöntött, rendelkezésbe adott birodalmi, hatalmi érdek megfordításáról van szó. De ha elmarad a közbenjárás, az az ítélet jele (Jer 7,16). Eszter bátor magatartása előképe annak a nagy pártfogolásnak, amellyel a mi örök Főpapunk, Krisztus esedezett érettünk, sőt, váltságdíjul önmagát szánta oda bűnből és halálból való szabadulásunkért.

Mt 7,21–23

461. dicséret

A zsidók kiirtását elrendelő királyi végzést nem lehetett visszavonni. Ez is a médek és perzsák törvénye (1,19), de „ellentörvénnyel” garantálni lehetett a jogos önvédelmet. Ezt pedig az egész birodalomba el kellett juttatni. A népirtásra felszólító parancsot birodalmi komótossággal vitték szét, a kisorsolt határnap messze volt (3. rész). Most már közelebb a végzetes idő, a futárok tehát sürgősséggel viszik a rendelkezést, a király gyors lovait használják (14). Amikor az első parancs megérkezett, nagy gyász szakadt a zsidókra, böjtöltek és sírtak (4,3). Az ellenparancs híre, amely jogot adott az önvédelemre, először a fővárosban terjedt el, de aztán ahova csak eljutott, örömteli ünneplés és megbecsülés forrása lett (16). A Mordokajt megtisztelő többszörös jutalom és megbecsülés (6,9; 8,15) egész népére kisugárzott. Egy-egy hűségpróbán a tisztünk és a rangunk a mieinknek is méltóságot szerez.

Mt 7,24–29

741. dicséret

„Éppen fordítva történt”, amikor az első királyi parancs értelmében eljött a napja, hogy meggyilkolják és kifosszák a zsidókat szerte a birodalomban (1). A majdnem egy évig tartó készülődés és ellenkészülődés, amelyet az egymásnak ellentmondó parancs (3. rész) és önvédelmi engedély (8. rész) kivált, végül a szétszórtan élő zsidóknak kedvez, mert a helyi vezetők a magas rangra emelkedett Mordokaj tekintélyét veszik figyelembe (félelem fogta el őket – 3). A bosszú megdöbbentő számai szinte polgárháborús viszonyokat sejtetnek, valójában a mózesi törvények (5Móz 25,19) teljesülésére utal a leírás. A király rendelkezésénél erősebb törvény jut érvényre. A zsidók életük védelmére fogtak össze, hogy nyugton lehessenek ellenségeiktől, ezért nem is követhetik azok felfogását. Az elbeszélés nyomatékkal említi, hogy „zsákmányhoz nem nyúltak” (10.15.16). Tehát a végkimenet is fordítva történt, bizonyítva, hogy a puszta életben maradás volt a megelőző csapás és ellentámadás értelme. Ez a tény enyhíti megrendülésünket. Ha a zsidók évezredes hányattatására és a kiirtásukat célzó megannyi tettre gondolunk, e birodalmi összeesküvés véres lezárása azt tanúsítja: Isten a rettenetes zűrzavarok közepette, sőt azok révén is meg tudja oltalmazni övéit.

Mt 8,1–4

726. dicséret

A könyv záradéka röviden összefoglalja a történetet (22–26), elmagyarázza az olvasónak a purim ünnep eredetét, elrendelését és ünneplésének módját. A zsidók kiirtásának mestertervében a döntő napot Hámán sorsvetéssel (púr) határozta meg (3,6–7), de a végzet napja, amelyre a zsidók böjttel és jajveszékeléssel tekintettek előre, örvendező ünnepnappá lett. A gyász örömre fordult. És ezt azóta is – nemzedékről nemzedékre – megünnepli a zsidóság. A végső megjegyzések alapján nehéz eldönteni, hogy vajon Eszter királyné vagy nagybátyja, Mordokaj a főszereplő a megmenekülés történetében. Eszter az élete árán is kész volt közbenjárni népéért. Mordokaj az élete árán is ragaszkodott hitéhez és belőle fakadó méltóságához, lojalitása pedig a birodalom második emberévé emelte. „Nevezetes hőstettei” az uralkodók krónikáiban vannak megírva. De nem kell döntenünk, mert jól látjuk, hogy mindketten a szabadító Isten eszközei voltak. Felemelkedésükre érvényesek József – testvéreinek mondott – szavai: „Isten küldött előttetek, hogy megmenthesselek titeket.” (1Móz 45,5) Mert bár a királyok szíve kikutathatatlan (Péld 23,3), Isten mindig ad közbenjárót, hogy szent életrendje helyreálljon (Ézs 59,14–20).

Mt 8,5–13

242. dicséret