Jellemzően kik lépik át a repülőtéri kápolna, az imahelyiség küszöbét?

A kápolna vendégkönyvének egyik bejegyzése ez: „Uram, bocsáss meg nekem. Egy légionárius.” Ebből is látszik, hogy a lelki kikötőbe sokfajta ember betér. Utazók, várakozók, kísérők, repülőtéri alkalmazottak. Zarándokcsoportokat részesítek úti áldásban, gyermekközösségeket, delegációkat fogadok, esketek, keresztelek, egyházzenei koncerteket szervezek. Azokat a légi úton közlekedőket, akik spontán állítanak be, rendszerint a félelem hozza be a kápolnába, az ég és föld közöttiségtől való szorongás, hogy a tízezer méter magasban ki kell engedniük életünk kormánykerekét a kezükből, és másokra kell hagyatkozniuk. Félelmet ébreszthet az ismeretlen is, az, hogy mi vár rájuk messze idegenben, különösen ha magány is nehezedik rájuk.