... is kellene azt, aki minket átkoz? Lukács szerint így folytatja Jézus a hegyi beszéd csúcsain járva: „...áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!” (Lk 6.27-28). Nem lenne elég, ha csak egyszerűen tudomást sem vennénk az átkozódókról? Már az is nagy teljesítmény, ha nem foglalkozunk azokkal, akik velünk ellenségesek, és rosszat kívánnak nekünk. Ezzel védekezhetünk az ellen, hogy bennünk is mérgező indulatok, bosszúvágy és harag szülessen.

Pál a szeretet himnuszában (1Kor 13,1-8) sorolja, hogy mit nem tesz a szeretet. Népszerű kortárs költőnk, Lackfi János szellemes modern nyelven fogalmazza meg ugyanezt: ,A szeretet... nem hergeli magát, nem hergeli a másikat, / nem relativizál, nem bagatellizál, nem hitetlenkedik, / nem gázol át a másik érzésein, nem követel, nem vár el, / nem emlékszik pontosan minden bántásra, / nem emlékszik pontatlanul se a bántásokra, / egyetlen bántásra sem emlékszik, / elfelejtette mindet, de nem bambaságból, / nem valóságtagadásból és nem menekülésből, / hanem felmérte, hogy bántások, / hogy süllyesztőbe valók, megsiratta, / és eltemette szépen mindet. / A szeretet átkot áldással viszonoz, / nincs olyan erős vegyszer vagy atomtámadás, / amely megszüntethetné!" Ez az isteni szeretet jellemzése, de bennünk is él a vágy, hogy így lenne jó szeretni, jót tenni, áldani felebarátot és ellenséget egyaránt. Magunkat is, hiszen mi is ellenség vagyunk, amikor gyalázzuk, átkozzuk, ócsároljuk magunkat, mert nem tudjuk elfogadni, hogy nem vagyunk olyan tökéletesek, ahogyan titokban képzeljük.

Ki kell gyógyulnunk a hamis önmegvetésből! Kérjünk áldást magunkra is! Máté leírása pedig éppen oda érkezik el a hegyi beszéd magasán, hogy legyünk tökéletesek (Mt 5,48). Lehetünk? Jézus azért mondja, mert hiszi, hogy mi, emberek képesek vagyunk rá, ha ő vezet. Nem parancsolja. Nem törvény, hanem lehetőség. Nem kötelez, hanem vonz és csábít rá. Mennyei perspektívát kínál kifelé és fölfelé abból az állapotból, amelyben kínlódunk: kétség, félelem, bűn, tökéletlenség, gyűlölködés. Nem erkölcsi bizonyítványt kér hibáktól mentes, bűntelen lényünkről, hanem tanítása szerinti teljes odaadást, Istennel állandó kapcsolatot, koncentrált figyelmet őrá. Ha Isten embereinek életét nézzük az Ószövetségben, látjuk, hogy volt bennük sok hiba, vétek, sőt súlyos bűnöket is elkövettek. Ábrahám, Jákób, Mózes, Dávid – a választottak nem voltak tiszták erkölcsi értelemben. De amikor figyeltek Istenre, megalázták magukat, mégis tökéletesen alkalmassá váltak az ő szolgálatára.

(folytatjuk )