Keresztyén etikai döntéshozatal
A keresztyén ember (is) újra és újra etikai döntéshelyzetbe kerül. Lehet-e ezekben a helyzetekben a Szentírás szava perdöntő? A válasz egyértelműen igen, bár nem mindenki ért ezzel egyet. Tény, hogy az Újszövetségben – maga Jézus is (Mt 19,4–6) – kézenfekvő módon érveltek az Ószövetséggel etikai kérdésekben, és ez történt az egyház későbbi évszázadaiban is, kiterjesztve a hivatkozást az egész Szentírásra. Ahol a Bibliát teljes egészében Isten kijelentésének tartják, ma is vitán felül áll, hogy mind a regula fidei, mind a regula morum, azaz hit- és erkölcsi kérdésekben egyaránt az a perdöntő, ami „írva van”.
Ez az érvelési mód a történetkritikai kutatások nyomán változott meg az egyházban, amelyek hatására a Biblia sokaknak emberek vallásos tapasztalatainak archívumává degradálódott, elveszítve isteni tekintélyét. Ennek romboló hatása lett etikai kérdésekre nézve is. E szemléletben ugyanis nemcsak az Ó- és az Újszövetséget fordították szembe egymással, de az evangéliumokat és az újszövetségi leveleket is, amelyekben a teológusok különböző hangsúlyú, egymásnak ellentmondó etikai elveket véltek felfedezni. A Szentírásra való megfellebbezhetetlen hivatkozás sokak számára így vált lassan a múlt részévé. Az egzisztencializmus elterjedésével pedig maradt a szituációs etika, amelyben nincsenek örök érvényű, mindenkire és mindenkor vonatkozó isteni erkölcsi alapvetések, csak a kérdések individualista értelmezése. Az autentikus, bibliás keresztyénség azonban soha nem járt ezen az úton, hanem tartotta magát a Második Helvét Hitvallás szavaihoz.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!