„Miért engedted, hogy ez legyen? Miért nem akadályoztad meg, Istenem? Miért?” Mennyi s hasonló kérdés merül fel egy emberi lélekben! S kutatjuk a válaszokat mindenhol. Keressük Isten igazságát hangzatos mondatokban, hogy ráleljünk az igazságra, a miértekre. Ám van, amikor nem a kognitív, észszerű válaszokat kell keresni, hanem hagyni a lelket szóhoz jutni. Nem észből megérteni a történéseket, csak megélni azt, ami éppen adatott. A zsoltáros így bátorítja a maga bánatos lelkét: „még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” Most nehéz. Tűnhet úgy, mintha Isten nem volna igazságos, mintha nem létezne. Érezheted becsapva magad. De ne feledd, lesz még tavasz, könnyedség, lesz még miért hálát adni Istennek! Nem hagy cserben, nem hagy magadra. Nem lesz néma és tétlen. Fordul még a helyzet, és lesz miért hálát adnod Istennek. Fogod még őt tiszta szívvel dicsőíteni. Áldott, aki az e gondolat által bátorított lélekkel éli meg a nehézségeket!

Mt 18,11–14

291. dicséret

A „testem a porban, lelkem a földhöz tapad” kifejezés mai változata a „padlón vagyok”. Ki ne járt volna úgy, hogy egy-egy élethelyzet a földre küldte, egy mondat megsemmisítette addigi vágyait, egy történés teljesen eltörölte céljait, egy veszteség elvette azt a jövőt, amely felé tartani szeretett volna. Hogy amit remélt, az nem következett be, és ettől darabokra tört a világ. A 44. zsoltár mély érzéseket jár át, óriási csalódást hoz Isten elé. Szerzője azt remélte, megsegíti népét Isten, de ő nem tette. Igazi megoldásra nem jut, mindez miért történhetett, s a földre hull. Ezzel viszont kifejezi: tudom, nincs hatalmam megoldani a dolgokat – rád hagyom, Istenem. Oldd meg, amit én nem tudok! Én nem cselekszem, nem irányítok, mindez a te kezedben van. Generációk zengik rólad: hatalmas Isten vagy – hát siess segítségünkre! Ki is éghetne a zsoltáros a csalódásában, de a kapaszkodója az, hogy hallotta a történetet apáitól: Isten cselekvő, csodákat tevő. Nem ég ki helyzetében, mert hallotta, miket tett másokkal Isten. Micsoda megtartó erejük van hát a történeteknek, amelyeket megélünk! Áldottak azoknak a közösségeknek a tagjai és azoknak a gyermekei, akik elmondhatják egymásnak megélt csodáikat, Isten-élményeiket, mert kapaszkodójuk lesz a legnehezebb időszakokban is.

Mt 18,15–20

133. zsoltár

Némely szolgálat hatalommal jár, mint a királyé, ezek csábítóbbak. A legtöbb szolgálat viszont láthatatlan, és sosem kap nyilvánosságot. Nincs örömködő lánykoszorú mellettünk, biztató szavak sincsenek a társaktól. Nincs külcsín és énekszó. Csak a tudat, hogy hiányosságaim Isten által nyernek pótlást, így leszek alkalmas bármilyen, általa kijelölt feladatra. Csak a tudat, hogy szolgálatommal az Úrnak kedveskedek. Ezzel az ő akaratát töltöm be. Ez az én örömöm. S minden gyülekezeti társam helyén vállalt szolgálata: az én örömöm. Az eklézsiánk feladatát betöltő öröme az enyém, miénk. Akkor is, ha nem mindig könnyű szeretni és örömöt lelni abban, amire aktuálisan el vagyunk hívva. Mennyi bennünk elrejtett, apró tulajdonságunk tesz minket késszé és alkalmassá arra, hogy Isten kijelölt útján vezessük a ránk bízottakat! Tulajdonságok, amelyek olyan régóta dominálnak. És amelyek épp most formálódnak, talán még mi magunk is most ismerkedünk velük. Vagy még fel sem fedeztük önmagunkban, de az Úr elrejtette bennünk. Fedezzük fel ezeket! S imádkozzunk, hogy minden tulajdonságunkat ölelje át az Isten igazságának szeretete és a gonoszság gyűlölete. Áldjon meg minket a bennünket formáló Isten, hogy az ő terve alapján engedjük formálni önmagunkat, gyülekezetünket, egyházunkat!

Mt 18,21–35

331. dicséret

Nagyon régi videó (The Rug) jutott eszembe erről a zsoltárról. Ebben egy férfi különböző szőnyegeken próbál állva maradni, de mindig kihúzzák alóla azt, amelyiken éppen állna. Van szőnyeg „gazdaság”, „munka”, „otthon”, „kapcsolatok”, „boldogság”, „biztonság”, „önazonosság”, „józan ész” stb. felirattal. Tarkabarka mintásak, de mind közös abban, hogy újra és újra kirántják őket a férfi alól. Ő mókásakat esik, míg végül rátalál egy szőnyeg nélküli részre – „Isten” felirattal. Ezt nem lehet kihúzni alóla. Hiszen nem szőnyeg, ez maga a talaj. Ezen fekszik minden más, ez ad tartást az összes többi szőnyegnek is. S a 46. zsoltár is erről szól, csak az erős vár képét használja. Célja, hogy tudd meg, ő az Úr. Minden felett, amibe hited és reményed veted. S ha mégis félnél, csak csöndesedj el. S a csöndben felsejlik a mély tudat és tapasztalat: Isten van. Hogy mennyi helyzetben megsegített már. Hogy csak ő van. Mert nincs más Isten. Hogy ő a szilárd talaj alattunk. Áldott, aki nem apró szőnyegekre lép, hanem Isten talaján áll – két lábbal.

Mt 19,1–12

462. dicséret

Magyarságunknak, amely masszív korszakon át az elvárt éljenzésben, az előírt felvonulásokban, kötelező örömben és elengedhetetlen tapsban szocializálódott, különösen érdekes és gyógyító lehet ez a zsoltár. Ahol nem a kötelező és előírt éljenzés közben érkezik a király. Ahol a nép azért ujjong, mert valós, belső öröme van a bevonuló királyért, Istenért – aki győzött. Győzött a múltban, és győzni fog a jövőben a világ felett. Megindító számomra ez a nagy öröm, és azon gondolkozom, hogyan tudjuk mi is így kifejezni, megélni az örömünket – a megváltottságunkért és Krisztus világ feletti győzelméért. Hiszen mi is belemerülünk a szétszóratott, szétszabdalt jelenbe, és sokszor messzi a gondolat: Isten győzött a múltban, a személyes múltunkban is, de történelmi távlatokban is, és győz a jövőben is. A személyes jövőmben is. Legyőzi majd a Sátánt, és minden kisimul végre. Minden, ami most nehéz, töredezett, magyarázatra szoruló, az majd kisimul. Mert kiválasztotta az örökségünket, mert eljön Jézus. Kisimul, mert hajlékot készített számunkra. És ezeknek mind van okunk örülni! Vigyük most ezt az örömöt Isten elé! Áldott a közösség, amely ezért az örömért könyörög!

Mt 19,13–15

342. dicséret

Sokan kérdezik a keresztyénektől, hogy mit látnak Istenben. Miért hisznek benne? Ezt a kérdéskört járja körül a zsoltár írója: mit jelent neki Isten. A zsoltárosnak erős vár, hatalom és másokat megrémítő. Emellett megtartó, jóságos, igazságos Úr, akiről beszélni kell a következő nemzedéknek, mert mindhalálig vezeti őt. Szedjük össze mi is a magunk listáját! Mi neked Isten? Miben látod a munkáját? Melyik tulajdonsága ejt ámulatba? Mely tulajdonsága a leghangosabb most számodra? Mi volt az a tény, amelyet felismertél benne, hogy az övé lettél? Mivel lepett meg az elmúlt héten? Miben láttad meg a közelmúltban a hatalmát? Te hogyan, milyen szavakkal, képekkel dicsőíted őt? Gyűjtsd össze, és bátran vidd Isten elé! Mondd el neki, mit jelent neked, amit érted tett. Bátran időzz ebben a dicsőítésben, akkor is, ha nehéz összegyűjteni a jelzőket. Olyan ez, mint egy vallomás. Vallomás, amely folytonos bűnbánatra visz. Folytonos hálára visz. Alapot ad hitemnek reménykedni, és ezáltal merni kérni. Merni kérni, mert sokrétű reménységem van Isten hatalmassága révén.

Mt 19,16–26

383. dicséret

Mennyiszer a halál a pásztorunk az Élet Ura helyett! Amikor megszokásból, kényelemből, félelemből halott rendszert tartunk fenn. Amikor olyan feladatokért teszünk erőfeszítéseket, amelyek nem visznek előre sem engem, sem az Isten országát. Amikor olyan mondatokat hangoztatunk, amelyek látványosan nem a valóságot fedik le, de kényelmesek, mert a valósággal nem akarunk szembesülni. Amikor a megszokott embereken kívül máshoz nem merünk kapcsolódni. Amikor nem merünk váltani, mert tartunk az újtól. Amikor a másik elfogadása és meghallgatása helyett , fogásokat" keresünk a mellettünk ülőn. Amikor valódi beszélgetés helyett kibeszélés megy. Amikor nem értünk valakit, de nem kérdezzük a tettei mögött húzódó okokat. Amikor belenyugszunk a csöndbe. Amikor kényelmesebb a távolság emberektől, helyzetektől, konfrontálódástól. Gyűjtsd össze, hol meddők és halottak a te erőfeszítéseid! Mert a halott, meddő megszokásokat és cselekedeteket élővé tevő Úr így szól: ,De az én juhaim hallják az én hangomat! Hallják, és léphetnek az élő irányába minden megszokás ellenére. Léphetnek egymás felé, a megújulás irányába, megtérésükből merített erővel és bátorsággal. Áldott a közösség, ahol az Isten szavát halló becsületesek uralkodnak.

Mt 19,27–30

796. dicséret