Említene élethelyzeteket, amelyekben megtapasztalta Isten szabadítását?

Középvállalkozásunkat az elmúlt évtizedekben sok külső körülmény tette próbára: világválság, központi árszabályozás, drasztikus adóemelés. A hitbeli bizalom jegyében „hagytunk teret” az Úristennek, hogy ő cselekedjen, amikor mi semmi megoldást nem láttunk. Így maradhattunk talpon, Vas vármegye meghatározó cégei között jegyeznek minket. De a legnagyobb szabadítást édesanyaként éltem meg…

Azzal a gyermekével kapcsolatban, akiről interjún kívül említette, hogy épp most nyerte meg egy lovassportverseny egyik fordulóját „serdülő B” kategóriában?

Igen. Már a szülés komplikációja is nagy trauma volt, hosszú órákra leállt a folyamat. Miután a kicsi szívhangja eltűnt, vákuummal vették ki. A gyermek furcsa volt csecsemőként, de sokáig nem tudhattuk bizonyosan, hogy pontosan mi a baj. Fél év telt el a kicsi születése után, mire a Bethesda Református Gyermekkórházban a főorvos asszony végleges és biztos diagnózist tudott adni – de úgy, hogy előtte két nappal még azzal ellenkező kórismét állapítottak meg egy másik kórházban. Bebizonyosodott, hogy a születés közben elszenvedett oxigénhiány következményeiről van szó. Ennek megfelelően több mint százötven speciális manuálterápiás, mozgásrehabilitációs kezelést kapott a gyermekem. A Dévény-akadémián a súlyos állapota miatt fotóábrái tananyaggá váltak. Nyolc éven át hordtam Zselykét különféle terápiákra. Nem részletezem a küzdelmeket, ezekben sok hitharc is volt. A lényeg, hogy sem a kétségektől, sem az anyai többletfeladatoktól nem omlottam össze, elmondhattam Pál apostollal: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” A gyermekem pedig immár versenysportol, díjugratásban ér el szép eredményeket hazai és nemzetközi versenyeken. Szellemi téren is minden rendben, sőt: az ELTE Bolyai-gyakorló iskolájában nyolc év alatt egyetlen négyese volt a bizonyítványában. Hatalmas kegyelem, hogy idáig eljutottunk.

Az említett vállalkozásukon meglátszik, hogy a tulajdonosok keresztyének?

Járműjavító ágazatunkban időnként akár száz kilométer távolságról is minket választanak ügyfelek, mert híre ment, hogy megbízhatóak vagyunk, és azt adjuk, amire ténylegesen szüksége van a vevőnek. Sosem a gyors meggazdagodás vezetett minket. Valaki azt mondta a családi vállalkozásunkról: „Ők azok, akik a sikert áldásnak nevezik.”

Mintaadási szándékkal?

Nincs ebben célzatosság. A gyümölcstermés sosem az, hogy görcsösen tökéletesnek mutatom magam. Ráadásul a hívő élet nem korlátozódhat a vasárnapi templomlátogatásokra. Egyszer a Hold utcai gyülekezetben felnőttkonfirmáció volt. Meglepődve vettem észre egy nőismerősömet, akivel valaha munkakapcsolatban álltam. Tudtam róla, hogy elvileg egy másik felekezethez tartozik. A felnőttkonfirmációja után megszólítottam: „Hogyhogy konfirmáltál? Hiszen te nem is ide tartoztál!” Mire ő: „Te indítottad el bennem az egészet.” Megdöbbentem, mert hosszan sosem beszélgettünk a hitről, az gondolkodtathatta el, ahogyan a munkakapcsolatunk idején viszonyultam kérdésekhez. Ez Isten és a református egyház felé fordította az érdeklődését.

Hadd provokáljam: az sem akadálya az élő hitnek, ha valaki régi, „veretes” református családból jön?

A családfánkból világos: nem sokkal a hazai reformáció jelentkezése után már reformátusok a Patkók. És amire céloz: szépapám apja, a Neszmélyről származó Nemes Patkó András festette a szentgyörgyvölgyi templom kazettáit 1827–29 között. Ő volt abban az őrségi faluban az első református tanító, iskolamester. Nyugalmazottként épp az egyházasrádóci templomtorony építésén ügyködött, amikor a kazetták festésére visszahívták… A szentgyörgyvölgyi templomban néhány éve emléktáblát avattunk, hogy emlékeztessünk a múlt fontosságára. Hiszen ha voltak olyan őseink, akik Isten szent ügyén munkálkodtak, a rájuk való emlékezés megerősíthet minket. És ha ezt tovább tudjuk adni, az segíthet megtartani az utódainkat is.