Mitől válik egészségtelenné az együttélés?

Nem véletlen, hogy a társadalom tizennyolc éves kortól tekinti nagykorúnak a gyermekünket. A rendőrség már nem hozzánk csönget, hanem hozzá, és nem feltétlenül avat be az ügyeibe. Ez nem jelenti azt, hogy minden tizennyolc évest küldjünk el otthonról, de a felnőtté válás küszöbén eljön az idő, amikor már nem hasznos együtt élni. Sajnos némely szülő még ekkor is kavarja a kakaót a „kicsinek”. A legjobb már háromévesként elkezdeni önállóságra nevelni azzal, hogy megkérjük, pakolja el a kirakóst, idővel takarítsa ki a szobáját, csináljuk együtt, mutassunk példát, adjunk mintát! A tizenhat éves már bepakolhatja a mosogatógépet, kiteregethet, felporszívózhat, elmehet vásárolni néhány dolgot. Terheljük fokozatosan, hogy mire tizenhét-tizennyolc lesz, érezze, elérkezett a felnőttkor. Nekünk kell felkészíteni rá! Lássa, hogy nem mindenben szolgáljuk ki, nem takarítjuk el előle – szó szerint – az élet akadályait, mint ahogy ezt később is hajlamosak az édesanyák és édesapák megtenni. Mi, magyarok családcentrikus társadalomban élünk, ennek van hátrányos oldala is, túl sok akadályt görgetünk el az utódok elől, emiatt ők kevesebb önmegküzdési stratégiát dolgoznak ki.