Narratíva meg retorika

A latin eredetű narratíva főnév a Tolcsvai Nagy Gábor-féle Idegen szavak szótára szerint „elbeszélés, eseményt, eseménysort vagy történetet leíró szöveg, történetet közvetítő műalkotás” – az irodalomtudomány szakkifejezése. Napjainkban, a parttalan jelentésbővülések idején messzire kóborolt eredeti helyétől: „az utókor narratívája alapján dől el, hogy a kollektív emlékezet elfelejt-e embereket vagy sem”; „Az a narratíva, hogy elfogyott körülötte a csapat”; „Az ukrajnai háború másik narratívája”; „számos olyan narratíva jelent meg, amely inkább a félreértést, mint a tisztánlátást szolgálta”; „narratívája szerint a hangszer a református templom tulajdona”.

Amiatt terjedhetett át más életterületekre is ez a szakszó, hogy ’értelmezés’ jelentésben is alkalmazzák. Mindenesetre a citált közlésekben maradhatunk a mondatba igazán illő (zömmel magyar) szavaknál, például: közlés, magyarázat, kommentálás, értékelés, vélemény, állásfoglalás, meggyőződés, meglátás, állítás, nézőpont, sugallat, elképzelés, szemlélet.

Ugyancsak nem való az alábbi mondatokba a retorika szakkifejezés (’szónoki mesterség, az ékesszólás, a meggyőzés tudománya’ – és jelent ’szónokiasság’-ot is): „sok esetben másként szól a párt retorikája, mint valódi céljai”; „a kapcsolatokra jellemző hagyományos baráti retorika”; a csapat „eddigi retorikája szerint minden meccs ajándék”. Illetve: „Ismerős, pökhendi retorika”; „szerintem ez csak retorika”.

Pontosabban fejezi ki itt a mondandót például a közlés, hangvétel, érv(elés), megnyilatkozás, állítás, álláspont, kinyilvánítás, felfogás, hangoztatott elv; illetve: szöveg(elés), nagyotmondás, fellengzős beszéd.

A narratíva, a retorika a mai nyelvhasználatban divatkifejezéssé szürkül. Hiába tehát az idegen szavakat túlontúl sűrűn alkalmazó tudálékosság, ha a szóban forgó kifejezés kilóg a szövegből. A tudáscsillogtatás szándék marad, a megvalósulás az árnyalatlan beszéd.