Annál jobban kiáltani Jézus nevét

Előfizetek

Sokszor belefáradva és elszomorodva vesszük tudomásul a világban zajló fejleményeket, köztük a keresztyénellenes megnyilvánulásokat. Számtalanszor elmondtuk, leírtuk, olvastuk mindezt. Amikor erről beszélünk, olyan tehetetlen hozzátartozónak érezzük magunkat, aki az öntudatlan beteg ágya mellett századjára is elismétli a betegség tüneteit.

Valami ilyesféle keserű tehetetlenséggel szemléljük, amikor világunk letépi magáról értékeit, és szinte már pőrén egyensúlyoz a mélység felett. Eközben a hírekben csak az elkövetők és az áldozatok személye, neve, életkora változik. Gyermekek, felnőttek, idősek lesznek mártírjai egy végzetesen elrontott korszaknak. Európa békéjét magányos késes támadók hasítják rojtosra, miközben a woke farizeusai félrenéznek. Mi pedig tehetetlennek érezzük magunkat, egyre kevesebb hírt követünk, próbáljuk védeni ingatag lelki békénket.

Vajon mit kellene tennünk ilyen helyzetben? A kérdés jó ideje ott ismétlődik bennünk. Egyének és közösségek ajkán hangzik fel a „Hogyan tovább?”, a „Mit tegyünk?” útkeresése. És minden újabb kórtünetet jelző hír egyre inkább elbizonytalanít a válasz megtalálása felől.

Van egy ember, aki kimarad a Jézust ünneplő jerikói tömegből. Mindenki más ott tolong a Mester körül, eljutnak hozzájuk Jézus szavai, talán látják is őt, akár a közelébe is férkőznek, miközben ezalatt Bartimeusnak semmi sem jut Jézusból. Csak az eddigi magányos sötétség. Az ő reménye csupán némi aprópénzre és ételdarabkára szorítkozik.

A mi világkorszakunk önkéntes vakságot választ. Elfordul, hátat fordít, lehunyja a szemét. Hátha vele nem történik meg az a sok őrültség, amely körülötte zajlik. Hátha kivonhatja magát abból, ami sokak lelkét megmérgezte már.

Bartimeus magányosan áll az út szélén, és amikor meghallja, hogy Jézus jön, kiáltani kezd. Úgy látszik, az Úr neve már kétezer éve sem számított politikailag korrekt beszédnek, feddik is a koldust, hogy ezt hogyan gondolja, de Bartimeus nem hallgat el. Kiáltása segítségkéréssé, istentiszteletté, misszióvá ágazik. Ez a vak ember, a saját segítségkérése által, indirekt módon elmondja az ő kis világának, kicsoda Jézus.

Ma is mindenki kutatja, keresi a lelki békéjét. Milliók simogatják a telefonjukat, lájkolnak, írnak, üzennek, és ott feszül bennük a gondolat: vajon ki segít? Hátha jön egy biztató szó. Igaz, ösztönösen elzárkóznak, ha hallják a hívást, a harang szavát. Így szocializálódtak, erre nevelte őket a világ. A nyomorúságuk pedig nyomorúság marad, és szüntelen húzza őket a mélybe.

Sok ilyen embert ismerek; nem, javítok: csak ilyen embert ismerek! Ott ül a szemekben a néma, ki nem mondott, elhallgatott kérdés: rajtam ki segít? Bartimeus koldusból prédikátor lesz, amikor belekiáltja a világba, hogy ő az! Jézus a megoldás! Aki segíthet!

Fotó: internet