Kaphatnánk először is egy rövid korszakolást a házasság, a család szempontjából is megvizsgálandó életciklusokból?

Javaslom, hogy három életszakaszt tekintsünk át, és kezdjük az életközépi változással. Ez is, mint a többi, minden ember életében természetes, szükségszerű folyamat. Nagyon különbözően szokták az emberek megélni, felismerni harmincöt és ötvenöt éves koruk között. A következő periódus az üresedő fészek lesz ötven-hatvan között, ahol a családi szerepek jelentősen átalakulnak. A kapuzárás idejét pedig a legtöbb ember életében, már csak a nyugdíjkorhatár közbejövetele miatt is, hatvan-hetven éves korra tehetjük.

Az életközépi változásról sokan talán nyomban életközépi válságra, a „midlife crisis”-ra asszociálnak…

Minden jelentősebb változás alakulhat krízissé, de ez nem törvényszerű. Az életközépi változásnál fontos, hogy több lábon álljunk, legyenek stabilan működő szerepeink, amelyek megtartó erővel bírnak. Ugyanis az önmagunkkal kapcsolatban megjelenő és felerősödő nyugtalanság, elbizonytalanodás, diszkomfortérzés, az eddigi életünkkel való elégedetlenség és a változtatás vágya egyre feszítőbben tud jelentkezni. A biológiai, hormonális változásoktól a nők ugyan félnek, de lassan tudomásul veszik. Viszont egyre többen az életvezetésük, akár pályájuk, netán családi életük megváltoztatásától remélnek valami jót. Azt, hogy ami hiányzik az életükből, még sikerül megszerezniük, hiszen a plakátok is azt harsogják: „Valósítsd meg az álmaidat!” S remélik, hogy a radikális változással,bár krízist indukálva maguk körül, az „önmegvalósításuk” által „kiteljesedik” az életük. Ez vágyvezérelt döntés, amely sokszor kudarcra van ítélve a reális önismeret hiánya miatt, hiszen mindenki önmagát, az eddigi működésmódját viszi magával, és ezzel alakít ki előbb-utóbb hasonló helyzeteket, kapcsolatokat.

Elfogadva, hogy lassan más „élettáj” vár ránk, ennek milyen döntésekre kell sarkallnia minket?

Jung erről az életközépi korszakról mondja, hogy küszködve mászunk föl egy hegyen, és egyszer csak elérkezünk a platóra, ahonnan körül tudunk nézni. Számba tudjuk venni, ami mögöttünk van, amit megtettünk, amit teljesítettünk, amiért megküzdöttünk. Kérdés, tudunk-e örülni annak, ahová elértünk. Tudjuk-e az Úrtól kapott „kies völgynek” látni hálatelt szívvel? Gyakran döntés elé kerülünk: újabb hegycsúcsot akarunk-e megmászni, nekilendülve újabb nagy vállalásoknak, vagy azt gondoljuk, hogy a hegyről szép lassan, csendesen elindulunk lefelé, s azzal sáfárkodunk, amit eddig kaptunk, elértünk.

Az egyik jó, a másik rossz döntés?

Az egyéntől és helyzetétől függ, avagy az Úr útmutatásától. Nem könnyű, de fel kell ismernünk, mi a számunkra helyes út. Ehhez kell önismeret és alázat: mi az, amire képes vagyok, mi az, amire nagyon vágyom, de nem reális, mi az, amit a családi életem s a hivatásom szükségessé tesz. Például ahol még kicsik a gyermekek, ott egy családapának alighanem muszáj továbbra is fölfele küszködnie.