Ismered a mondókát? „Egy, megérett a meggy / Kettő, csipkebokorvessző / Három, te vagy az én párom.” Tudod folytatni? A számok a Bibliában is fontosak, és sokszor olyasmit is megtudhatunk általuk, amit másként talán észre sem vennénk.

Tudod, mennyi az egy pár? Bizony, kettő. És mi az, ami párban van? Mondjuk a cipőd, a kesztyűd meg a zoknid. Bár a zoknik szeretnek eltűnni, de azért azok is párban vannak. Párokat alkottok sorakozókor vagy játék közben, amikor mondjuk a labdát dobáljátok egymásnak. Ha iskolás vagy, és ketten ültök egy padban, akkor gyakran az órai feladatokat is párban oldjátok meg.

Pároknak nevezzük azokat is, akik szerelmesek egymásba. Ha összeházasodnak, akkor házaspár a nevük. A templomban, Isten színe előtt tesznek fogadalmat, hogy életük végéig hűségesek lesznek egymáshoz, megosztják egymással a boldog és boldogtalan perceket is, és soha el nem hagyják egymást. Kettő alkot egy párt, mégpedig azért, mert Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette a világ kezdete óta. Miután Isten megalkotta az eget és a földet, az égitesteket és a tengereket, a növényeket és az állatokat, megalkotta az embert is. A világ legcsodálatosabb helyét adta Ádámnak, az első embernek lakhelyül, az Éden kertjét. De úgy látta, hogy Ádám nem valami boldog.

– Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Odavitte Isten Ádám elé az állatokat, hogy nevezze el őket, és ő nevet adott minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak. De hiába. Aranyosak a kutyák, a cicák, csodálatosak az égi madarak, hasznosak a tyúkok meg malacok, de egyik sem tud igazi segítőtársa lenni az embernek. Mély álmot bocsátott azért az Úristen Ádámra, és ő elaludt. Amikor felébredt, ott volt mellette Éva. Aki ugyanolyan ember volt, mint ő. Valamiben mégis más. Mert Ádám férfi volt, Éva pedig nő. – Hurrá! Hurrá! Megvan a párom! Ő lesz az én feleségem! Így már ketten voltak, és nagyon boldogan éltek az Éden kertjében. Isten mindent nekik adott, amit csak megteremtett, rájuk bízta, hogy a gazdáik legyenek. Egyetlen dolgot tiltott meg nekik, azt, hogy egyenek a kert közepén álló fa gyümölcséből. Nem akármilyen fa volt az, hanem a jó és rossz tudásának a fája. De a kígyó ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott.

Egy napon odasiklott Évához. – Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? – Jaj, dehogy! – tiltakozott Éva. – Minden fa gyümölcséről ehetünk, csak arról nem, amely a kert közepén áll. Azt mondta Isten, hogy ha eszünk belőle, meghalunk. - Dehogy haltok meg! - válaszolt a kígyó. – De jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. Olyanok lesztek, mint ő. Éva nézte a fát. Szép a gyümölcse. Biztos finom is – gondolkodott magában. – Mi baj lehet abból, ha megkóstolom? Legfeljebb okos leszek, és annyi!" Szakított a gyümölcsből, és adott belőle a férjének is. És abban a szempillanatban tudták, mi a jó és mi a rossz. Tudták aztis, hogy most rosszat tettek. És Isten is tudta.

– Nektek adtam mindent a világon – szólt Isten szomorúan, amikor meglátogatta őket. – Csak egy dolgot kértem tőletek. És ezt sem tartottátok be. Most már okosak vagytok. Tudjátok, hogy mi a jó és mi a rossz. És azt is meg kell tanulnotok, hogy a rosszaságért büntetés jár. A ti büntetésetek az lesz, hogy el kell hagynotok az Édent, és nem térhettek ide vissza többé. Bizony, az Édenen kívül nehéz sorsa volt Ádámnak és Évának. Megismerték a munkát, a fájdalmat, a betegséget. Isten azonban megígérte nekik, hogy egy nap elküldi a saját fiát, Jézus Krisztust, aki legyőzi majd a gonosz kígyót, aki csapdába csalta őket.