„Kérlek, imádkozz értem!” Egyre több ilyen kéréssel találnak meg manapság. Talán ez is jelzi a világ romlását, nyomorúságunk és kilátástalanságunk növekedését. A legtöbben viszont nem merik megfogalmazni a kérést, csak a szemükből, szavaikból, mozdulataikból, hajlott tartásukból látni, rászorul az életük, hogy valaki imádkozzon értük.

Döbbenetes volt látni A kiválasztottak című Jézus-filmben a későbbi tanítványokat még elhívásuk előtt. Csupa elveszett ember. Mindegyiknek biceg az élete. Különféle bajok rabságában senyvednek. Az elveszettség kacskaringós útjain egyensúlyoznak. A remény eltűnt az arcukról. És talán épp akkor keresztezi az életüket az Úr, amikor már várni is elfelejtenek. Ugyanez lehet a mi reményünk is: Jézus őket is, sok más elveszettet is számontart, megtalál.

Egy római katolikus paptestvér elgondolkodtatóan fogalmazta meg egy tévéműsorban az életünknek ezt a drámai nyomorúságát, elveszettségét: „Teszem azt, egy középkori parasztembernek egész életében alig kellett döntést hoznia. Mert ment minden a maga útján. Mi pedig ma mindennap ezrével hozzuk a döntéseket, ami azt jelenti, hogy nem tudunk lecsendesedni. E