Gondolatban visszamegyek az apostoli korba, az első keresztyén gyülekezetek szervezetéig, és közben a Kárpát-medencei tapasztalatok, emlékek között kutatgatok. Sokszor hallottam gyülekezeti lelkipásztoroktól egy-egy beszámoló vagy esemény kapcsán a „gondnokom, presbiterem” kifejezést. Ha volt idő és olyan lelki környezet és kapcsolatom a lelkipásztorral, akkor rákérdeztem: neked van gondnokod és presbitered? Lehet-e, és ha igen, akkor van-e gondnoka a lelkipásztornak?

Az óegyház gyülekezeteiben is – pogány vagy zsidó hátterüktől függően – voltak presbiterek, diakónusok, írásmagyarázók és más feladattal megbízott tisztségviselők. Ők voltak a lelki, az anyagi és a szellemi vezetők. Az apostolok munkatársai olykor maguk is tanítottak, de bizonyos esetben gondoskodtak, „gondnokoskodtak” is. Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelében sok olyan névvel találkozunk, ahol az általuk ellátott feladatot is megnevezi az apostol. Az egyik kedvencem Fébé, aki vállalta, hogy Korinthusból Rómába viszi a levelet. Mekkora kockázatot és felelősséget vállalt magára ezzel a szolgálattal! Az idősebb korosztály még emlékezhet azokra a diakonisszákra, apácákra, akik a Fébé nevet vették fel, jelezve ezzel a névazonossággal az általuk vállalt ügy komolyságát.