Ilyenkor, késő ősszel, amikor a tokaji szőlő nagy türelemmel és gondossággal kivárt szüretelése zajlik, sok emlék tolul fel bennem. A többi között az, hogy 1977 óta életünk egyik alapigéje, amellyel apósom esketésünk során igazi útravalót adott nekünk, a Jn 2.10: „És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad” (Károli Gáspár ford.). Ezt az idézetet természetesen már akkor ismertem, s volt neves borász ősöm is, igaz, nem a Hegyalján, hanem Pécsett. De „a borok királya és a királyok borának” gyönyörű vidékét a nyolcvanas évek vége óta jártam-járom lankadatlan. „Megittasodni” ugyan még az itteni hegyek levétől sem szoktunk, de tokaji boros emlékeim száma egyre szaporodik. 1980 januárjának első napján, amikor egy váratlan hóvihar negyedik kismamaságom korai szakaszában a berettyóújfalusi paplakban marasztalt bennünket, a kedves háziak egy babapohárnyi tokaji aszúval segítettek kivédeni a zordon körülményeket. 1985 tavaszán pedig, két hónapig tartó amerikai-kanadai szolgálatomkor a Calvin Synod vendégeként ott ünnepelt harmincnegyedik születésnapomon körutam szervezője, a pataki öregdiák, Bütösi János püspök Kaliforniában nevelt „amerikás” tokajival köszöntött fel, amely igaz szívvel kínálva sem az egészen igazi...

Két-három évvel később azután, nem is egyszer volt alkalmunk ezekből a szinte biblikus ízű borokból valóban hiteles kóstolót kapni. Tokaj-Hegyalja egyik esperese, a Mádon szolgáló Zergi Gábor, ha barangolásaink közben benéztünk hozzá, jeles borászként és vérbeli adakozóként mindig megajándékozott bennünket két-három palackkal, mondván: „Gyerekeim, ha jönnek az őszi betegségek, lábadozáskor egy-egy korty aszú [sokáig a magyar gyógyszerkönyv penicillintartalmáról híres, hivatalos lakója — P. É.] segíthet gyorsabban talpra állni."

Legszemélyesebb, ismét csak esküvőnk textusának irányába mutató tokaji borélményem pedig 1997. december 30. napjához, huszadik házassági évfordulónkhoz köthető. Ekkor még javában Pesterzsébeten, egy lakótelepen éltünk, s még ifjú férjem itt köszöntött fel az ünnep estéjén egy éppen akkori közös éveinkkel egyidős, azaz húszesztendős, a mi körülményeink között fényűzésnek számító közepes palack aszúval.

A tokaji bor jelenéhez hozzátartozik az is, hogy a Tokaj-Hegyalján van egy 1993-as alapítású, spanyol tulajdonban lévő cég, amelyet Bacsó András irányított.

A cégnek beszélő neve van: Oremus, azaz Imádkozzunk; e névhez híven több egyháztörténeti témájú könyvemet szponzorálták. Egy sárospataki konferenciánkra pedig az igazgató szállított be Tolcsváról egy láda aszút. Minderre emlékezve, az Isten és a bor című fotóalbum egyetlen élő költőjeként, sok verssel is vallok a bor és a hit kapcsolatáról.