... az Újszövetség értelmezi az ószövetségi történeteket nekünk, keresztyéneknek. Néha azonban visszafelé is érvényes az igazság, hogy a Biblia önmagát magyarázza. Nagy összefüggéseket fedezhetünk fel, amikor a kalauzunkban egymás mellé kerülnek bibliai könyvek, amelyek egyébként egymástól nagyon távolinak tűnnek. A fordított helyzetet bizonyította a napokban olvasott római levél egy fejezete és a néhány nappal későbbi történet Sámuel első könyvében. Egészen rendkívüli, ahogyan az ószövetségi történet illusztrálja az újszövetségi intést. Megindító olvasni Dávidról azt, ahogyan megkíméli ellensége, Saul életét. Magatartása a római levélbeli egyik intésnek, keresztyén életszabálynak ékes példája és példázata lett.

Jézustól hallották eredetileg az emberek azt, amit a hegyi beszédből ismerünk: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!” (Lk 6,27–28) Pál apostol erre a Jézustól hagyományozott radikális tanításra utalva kérleli a római gyülekezetet: „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok” (Róm 12,14). „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért” (17). „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én megfizetek« – így szól az Úr. Sőt »ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére«” (19–20).

Dávid éppen ezt a viselkedést tanúsítja akkor, amikor alkalma lenne megszabadulnia ellenségétől. Nem öli meg, és nem engedi harcosainak sem, hogy kezet emeljenek a királyra, de levágja Saul köpenyének sarkát, hogy azután bemutassa neki, mi történt: a kezében volt Saul élete. Dávid nem gyáva, nem álszerény, nem is ügyetlen, nem meghunyászkodásból tette ezt, hanem azért, mert tisztelte Isten felkentjét, hiszen Sault ő választotta királlyá. Dávid az Úrra figyelt.

Megkímélte ugyan az életét, azonban nem hagyja szó nélkül a helyzetet. Tudatni akarja vele, tisztázni akarja magát a gyűlölködő király előtt. Nem bújik meg csöndben, hanem szembesíti Sault, és biztosítja békességes szándékáról. Ez hat. Saul elkezd hangosan sírni ennek az irgalmas találkozásnak a hatása alatt. Azt mondja Dávidnak: „Te igazabb vagy nálam, mert te jól bántál velem, bár én rosszul bántam veled. Te most tudtomra adtad, milyen jót tettél velem: az Úr a kezedbe adott, és mégsem öltél meg” (1Sám 24,18–19). Mi is hiszünk a jó győzelmében?