A HAJDANI BESZOKTATÓ ÓVÓ NÉNI

Lakóknál kezdek a Nógrádi utca 12–14. alatti, még mindig újnak ható épületkomplexumban. Az egyik apartmanban Kovách Attiláné Kocsis Piroska olyan beszélgetőtárs, akiről úgy érzem, legszívesebben hetente visszajárnék hozzá. Asztala feltornyozva általa készített mikulásokkal. Bájosan magyaráz:

– A gyerekek nagyon örülnek a mikulásoknak, de az az igazság, hogy az idős nénik is, mert hát mi már egy kicsit gyerekkorban vagyunk… Nemrég született egy dédunokám, most már másfél éves, Borókának hívják. Egy időszakban egyforma volt a mozgásunk. Ő is úgy tudott fölállni, ahogy én: felkapaszkodott. De Boróka most már elhagyott az ügyességben.

Szeretett férjével, a korábbi dunántúli püspök, veszprémi lelkipásztor Kovách Attilával együtt költöztek be, ám nyolc éve már egyedül lakik az apartmanban.

Nem kell sokat kérdezgetni, percek alatt felvillan Piroska néni életének több aktív korszaka, rétege, szolgálata, az óvónői munkásság, a gyülekezeti gyerekmunka, amelyekben jobban meg tudta találni a hivatását, mint a „püspökné” teendőiben, a nyolcvanas évek, amikor lazult a rezsim egyházellenessége, és kezdtek elhárulni a hitoktatás gátjai.

– Nem volt elég hitoktató, hát beálltam én is, amikor már nyugdíjas voltam… Alsósokkal foglalkoztam. A felsősöket nem mertem vállani, a kamaszok nagyon kemény társaság. Bár nekem is négy kamaszfiam lett közben, és nőttek, nődögéltek… Kettő lelkész lett közülük, na, ez a dicsekvés…

Piroska néni máskor is képzettársításokkal tér át új témára, jelen esetben arra, hogy a lakó is szolgálhat a lakótársaknak: – Bár a nyugdíj előtti öt évemben középsúlyosan fogyatékos, inbecillis gyerekekkel foglalkoztam, előtte végig beszoktató óvó néni voltam, kiscsoportokat vállalva az óvodában. Nos, ebben a házban is az az Istentől kapott feladatom, hogy az újakat egy kicsit segítsem a beszokásban. Hiszen idős embernek pusztán már egy új helyet megszokni is nagyon nehéz. Ezért van szüksége az elfogadó szeretetre. Ezt kell adni, Isten segít ennek módját és kifejezését megtalálni. Feladatunk van, akárhol vagyunk! Néha ez a feladat abban áll, hogy tudtul adjuk a másiknak: „Mivel most kórházban vagy, én imádkozom érted.” „Most orvoshoz mész, és én imádkozom érted.” Többen gondolkozunk hasonlóan. Velük imaközösségben föltárjuk egymás előtt a gondolatainkat, áttekintjük a lakók meg a dolgozók gondjait, és együtt is imádkozunk értük.