Amikor a felnőttek találkoznak, rendszerint megfogják és megrázzák egymás jobb kezét. De ha valamiben megegyeznek, azt is gyakran kézfogással jelzik. Ez igen régi szokás, talán onnan ered, hogy amikor régen harcoltak vagy párbajoztak egymással a férfiak, a csata végeztével letették a kardjukat, és fegyvertelen jobb kezüket nyújtották egymásnak a békekötés jeleként.

Az ószövetségi időkben viszont egészen furcsa jele volt annak, ha a férfiak megegyeztek egymással: levették az egyik sarujukat, és odaadták a másiknak. Bizony ez még a Bibliában is szerepel, Ruth történetében olvashatsz róla. Ugye emlékszel Ruthra, aki a férje édesanyját, Naomit elkísérte Izráelbe? Arra is, hogy olyan szegények voltak, hogy Ruth kijárt Bóáz mezejére kalászokat gyűjtögetni? Bizony, kemény munka volt egész nap hajolgatni. De amikor a végén kicsépelte a kalászokat, egy kosárra való árpa gyűlt össze. A munka végeztével Ruth boldogan szaladt haza Naomihoz, és elmesélte, hogy Bóáz arra biztatta, ne menjen más földjére, gyűjtögessen csak nála.

– Nézd, milyen sok árpát gyűjtöttem! – mutatta a kosarát boldogan. – És nemcsak azt engedte meg, hogy felszedjem a kalászokat, hanem ebédidőben meg is hívott az aratói közé, hogy velük egyek. Sőt még neked is hoztam egy kis élelmet – nyújtotta oda anyósának a kenyeret, amit Bóáztól kapott, és nem evett meg. Ruth elmosolyodott magában. Bizony, ha nem ilyen jó hozzá Bóáz, közel sem tudott volna ennyi magot gyűjteni. Mert meghallotta, amikor a gazda odahívta magához az aratókat, és Ruth felé intve odaszólt nekik: – Hadd szedegessen a kévék között is, ne bántsátok érte! Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok! Ruth boldog volt, hiszen nagyon is jól tudta, hiába adta az Úr törvénybe, hogy a jövevényeket nem szabad bántani, más földjéről biztosan elzavarták volna. Itt meg még segítenek is neki, hogy minél több élelmet tudjon gyűjteni.

– Bizony, jó az Úr, Izráel Istene! – fohászkodott föl. Pedig akkor még nem tudta, hogy Isten sokkal többet akar adni neki egy-két véka gabonánál.

Amikor ugyanis Bóáz megtudta, hogy Naomin keresztül Ruth a távoli rokona, elhatározta, hogy elveszi feleségül. Igen ám, de ehhez az elhunyt férj legközelebbi hozzátartozójának volt joga Izráelben. Naomi éppen akkor akarta eladni a megmaradt kis földecskéjét, ami kapóra jött Bóáznak. Kiment tehát a város kapujába, összehívta a véneket, és elmondta, hogy Naomi áruba bocsátja a földjeit.

– Én vagyok a legközelebbi rokona – csapott le az ajánlatra az egyik férfi. – Én veszem meg a földjét. – Rendben – bólintott Bóáz. – De akkor felségül kell venned Ruthot is. Hiszen Mózes törvénye szerint az özvegyet a legközelebbi férfi rokonnak kell elvennie, hogy ne haljon ki a család neve. Az pedig te vagy.

– Jó, jó... – visszakozott a férfi.

– De én nem akarom Ruthot elvenni. Te is a rokona vagy. Szerezd meg te a földet, az asszonnyal együtt! Ezzel lehúzta a saruját, és Bóáz kezébe nyomta.

– Ti vagytok a tanúim, hogy én ma megvettem Naomitól mindazt, ami a férjéé volt. Sőt a móábi Ruthot is feleségül veszem. – El sem tudod képzelni, milyen boldog volt Ruth, amikor megtudta, hogy Bóáz feleségül veszi. Hát még Naomi, amikor megszületett Ruth és Bóáz fia, Óbéd! Pedig ő még nem is tudhatta, hogy Óbéd unokája, Dávid lesz Izráel legnagyobb Aki pedig egyik ősapja volt Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának.