A mai világban elfogadott dolog áldozatként a nyilvánosság elé állni. Elnyomásról, bántalmazásról, kihasználásról szóló történetek követelnek együttérzést, mi több, minél nagyobb figyelmet, nézettséget a közéletben. Jó, ha ilyenkor megállunk, mielőtt elsodor az indulat árja: vajon nem önjelölt áldozatokról és általuk kijelölt tettesekről van-e szó? Vajon mi Isten terve a sérelemmel?

Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levél hatodik részében az áldozatok képébe vág néhány nyers kérdést: „Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt?” Úgy látszik, a magukat áldozatnak tekintők már Korinthusban is ölre, perre mentek, amivel a nyilvánosságot is belevonták a közösség belviszályaiba.

Az áldozat nyilvános elégtételhez való jogát ahogy az akkori a korinthusi, úgy a mai liberális társadalom is elismeri. A pszichológia jól ismeri az áldozatmentalitást: mások hibáztatása, külső tényezők túlhangsúlyozása a belsők ellenében, összeesküvések, kényszerítések, manipulációk vizionálása, a választási szabadság hiányának hazug képe, szenvedések érzelmeket keltően színes ráterhelése a környezetre, mindeközben együttérzés követelése. Baj van azzal az identitással, amelynek ez a fő tartóoszlopa. Az ilyen önjelölt áldozat valójában sokszor agresszor, aki túszul ejti közönségét.

Az áldozati kártya kijátszása sokszor visszaélés a mindenkiben meglévő jóindulattal: ilyen lehet a kisebbségi kártya rendőri intézkedésnél, bántalmazási kártya válóperben, diszkriminációs kártya a munkaügyben. Ezzel áll szemben Jézus parancsa: tartsd oda a másik arcodat is! Ezt vágja Pál is tömören az arcunkba: tűrd el a kárt, szenvedd el a sérelmet! Az emberi jogoktól és védelmüktől harsogó mai világban ezek teljesen érthetetlennek hangzanak. Pál gondolkodása ezzel szemben áll: szerinte a Krisztusban nyert szabadság része lehet az isteni cél (például a tettes megtérése) érdekében önként vállalt rabság is: „bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek” (1Kor 9,19).

Az áldozat szónak a magyar nyelvben két jelentése van. Az egyik: egy tettes szentségtelen tettének áldozata, a másik: az Úrnak bemutatott szent áldozat. Az egyik negatív, a másik pozitív töltetű. A magyarban egy szavunk van erre, de más nyelvekben kettő: az angolban például a victim és a sacrifice. Jézus életét nem vette el tőle senki, ő önként adta azt oda. Így ő nem is volt áldozat jogi értelemben, de áldozat volt lelki értelemben.

Aki itt, a földön bosszút keres, és az ütésre visszaüt, az a tettes bűntársává válik. Aki viszont a másik arcát is odatartja, az többé nem testi sértés áldozata, hanem Krisztus nyomában járó, az Úrnak tetsző, szent böjtöt gyakorló keresztyén. Ezt csakis az képes megtenni, akinek szintén elengedték a bosszút, aki tudja, hogy neki mennyit engedtek el. Csak így állhat meg az adok-kapok lefelé vezető spirálja, halált hozó láncreakciója.