Új színt...

... hoz Hóseás próféta könyve az ószövetségi istenképbe. Mint mindenki, aki Istenről mond valamint, antropomorf hasonlattal beszél Istenről. Emberi tulajdonságokat ír a próféta, hogyan is lehetne másképpen. A rémes, gyötrelmes, paráznával kötött házassági kapcsolat hasonlata után a szülő-gyermek kapcsolatból Isten anyai arcát emeli ki.
Sokféle elképzelésünk van nekünk is Istenről, a bibliai elbeszélések, családtörténetek, a prófétai kijelentések vagy a zsoltáros imádságok alapján. Ugyanakkor saját műveltségünk, olvasmányaink, lelkészek és hitoktatók tanításai, igehirdetései alakítják ezeket, és a személyes bizonyságtételek, amelyeket találkozásainkban, beszélgetésekben hallunk egymástól.
Lelkialkatunk, változó lelkiállapotunk, érzelmeink és élményeink színesítik a képet. Egészségünk és betegségeink, félelmeink és boldogságunk elbizonytalanítják, összetörik, átírják, reménységeink és terveink azután újraépítik a romokból. Isten nem olyan, mondja a teológus Karl Barth, Isten egészen más. De hát milyen? Ijesztő hatalom vagy megértő barát, fenyegető zsarnok vagy mindent megbocsátó atya? Ismételjük a kérdést vég nélkül, és minden szélsőséges jellemzésre találunk textust. Ha valakinek nagyon határozott válasza van, az minden bizonnyal bálványt készített az élő Istenből. A második parancsolat erre is vonatkozik: ne engedjük dogmává, állóképpé merevíteni a velünk kapcsolatba lépő, szüntelenül történő és cselekvő Istent.
A Biblia bemutatja végtelenül gazdag személyét, de nem definíciókat ad, nem tudjuk teljességében felfogni őt. „Egy kanál csak kanálnyit meríthet a tengerből, / egy jánosbogár csak bogárnyit csenhet a napfényből, / én ember vagyok, s csak embernyit meríthetek Istenből!” (Mécs László: Alázat). Hogyan bánik velünk az Isten? „Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik” (Hós 11,4). A fejezet elején Isten gyöngédséggel, anyai mozdulattal, ellágyult, elfogult női érzékenységgel szól gyermekéről, népéről, akit táplált, nevelt, járni tanított. S ha felnőttkorában elfordult is tőle, akármit tesz, mégiscsak az övé: „Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel?” (8) Fájdalmas, amikor egy anya panaszkodik a gyermekére. Törődött vele, gondozta, figyelte szükségeit, s az felnőve elhagyta őt. Elfordult tőle, rá sem néz, szinte menekül a találkozástól.
De Isten nem patriarchális atya, aki izzó haragjában büntet (9), és nem is feminista anya, aki elgyöngült sajnálattal cselekszik. Minden elképzelésünket és reménységünket felülmúlja.