Újévi bejegyzések Szenci Molnár Albert Naplójában
A 2024-es év a magyar reformátusok számára a többi között azért is fontos és főhajtásokat termő esztendő, mert augusztus 30-án lesz 450 éve annak, hogy Szenci Molnár Albert a világra jött. Így tehát természetes, hogy ennek az évnek a szeptemberében a régi magyar irodalom kutatói tisztelegnek emléke előtt. Most abból igyekszem ízelítőt adni a Napló néhány januári bejegyzése alapján, hogy Szenc szülötte nem csupán tiszteletünkre, de szeretetünkre is méltó, hiszen e feljegyzések minden sora személyes, szeretet- és életteli. Sok angol lelkészi teológus tollforgatói napló ismeretében bízvást elmondhatom, amit már bizonnyal sokan tudnak: nagy ajándék számunkra, hogy egyéniségében a hitbéli mélység, az Istennek szolgáló alázat, a nagy teológiai tudás mellett sokszínű és őszinte embert ismerhetünk meg.
Lássuk ezek után az első januári bejegyzést: „1594. A Collegium Wilhelmiticumban, amikor a második osztály tanulója voltam, istenfélő könyörgéssel kezdtem el ezt az évet, állhatatosan kérve Istentől, hogy jól megtanulhassam Chytraeus kátéját, a dialektikát, a retorikát és ennek az osztálynak a többi tárgyát, s így a legközelebbi vizsga után becsülettel léphessek előre.” Ezt a feljegyzést a strassburgi kollégium lakójaként vetette papírra az éppen huszadik esztendejébe lépő ifjú. A szövegben emlegetett David Cythraeus-féle káté sok latin és német kiadást megért, népszerűvé vált lutheránus kézikönyv volt, amelyet a szerző egyetemi előadásai anyagából állított össze. A második idézet ugyanitt, már huszadik életéve elején készült, s fő témája az újévi imádság és hitéletápolás mellett olyan „jó tanulói fogadalom”, amelyben már bibliai igehelyeket is említ: „1595. Ezt az évet Strassburgban, a Collegium Wilhelmiticumban kezdtem meg, hálát adva Istennek, amiért kegyesen oltalmazott az elmúlt esztendőben, és imádkozva, hogy a mostanit is tegye szerencséssé, és tanulmányaimban sikeres előmenetelt adjon. Befejeztük Ezsdrás próféta könyvének olvasását és Salamon Példabeszédeit.”
Ha már A példabeszédek könyvénél tartunk: úgy vélem, Szenci Molnár diákkori naplóbeírásai nemes és követendő példázatok lehetnek ma is minden külföldön tanuló református diák számára. Még a harmadik vándordeáki bejegyzés is Strassburgban készült, ahol az evangélikus többség miatt a református vallásgyakorlatot 1563-ban betiltotta a városi magisztrátus és a lutheránus konvent. De voltak házi református istentiszteletek, s Szenci Molnár is felvette a kapcsolatot a helyi kálvinistákkal. Ebből a levélből nyilvánvaló, hogy a nyílt, barátságos magyar diák harmadik strassburgi évében barátokra talált, s hogy az otthoniakkal is igyekezett tartani a kapcsolatot: „A mi urunk Jézus Krisztusnak ezt az évét így kezdtem el: reggel fölkelvén térdet hajtva adtam hálát, amiért az elmúlt esztendőben kegyelmesen megőrizett minden rossztól, és sok jótéteményével elhalmozott… Szimai Pált, akinek szülőföldemre szóló leveleket adtam, örvendetes hírekkel hozza vissza hozzám. Ezután meghívott ebédre egy istenfélő asszony…, aki az én kedves barátomnak, David Küglernek az anyja. Ez az istenfélő asszony becses újesztendei ajándékkal bocsátott el.”
A következő évek feljegyzései Heidelbergben, a Casimir Kollégiumban készültek, itt gyakoriak a zsoltáréneklést fel idéző epizódok. Időben nagyot ugorva eljutunk 1610-be, amikor Szenci Molnár már meglett, harmincöt éves férfiember. Azért zárom a Napló-bemutatást ezzel a részlettel, mert a kevés olyan szöveg egyike, amelyet a szerző magyarul írt be latin nyelvű feljegyzései közé, jelezve, hogy a feleségül kért német asszony, Luther rokona, Kunigunda Ferinaria számára is Istentől rendelt társ. Szebb ígéretet nem mondhat egy emberpár: „1610. Január 14. Házassági tisztességes szándékomat megjelentettem Kunigunda asszonynak, ki azt felelte, hogy ha Istentől neked rendeltettem, megleszen.”
A zömében latinul íródott Naplót Szabó András kétszer is lefordította, 1976-ban és 2003-ban, a Magvető, illetve az Universitas Kiadó számára.
