Él egy különc banda: a prepperek. Olyan emberek, akik a világvége valamely általuk elképzelt formájára készülnek élelmiszer-felhalmozással, saját energiaforrások kiépítésével, a természetbeli túlélési tippek megtanulásával vagy akár fegyverkezéssel. Némelyikük elgondolása megmosolyogtató, némelyik elgondolkodtató, jobbára fura szerzetekként kikerüljük az ilyeneket. De ettől még megdöbbentő az odaszántságuk: egész életformát szentelnek annak, amiben hisznek, amilyen jövőt maguk előtt látnak.

Azon gondolkodtam, a mi adventünk megmutatja-e a mi jövőképünket, azaz hogy visszavárjuk Jézust. Készülünk-e rá úgy, mint a prepperek a világvégére? Készítünk-e tervet, edzünk-e, tárolunk-e, amit kell, és leginkább: hirdetjük-e magunk körül?

Talán ez utóbbi a legnagyobb különbség. Egy prepper magára, szűk családjára, esetleg baráti körére gondol, a mi megbízatásunk viszont arra szól, hogy a világban tomboló gonosz ellenében minél többeket hívjunk a megmenekedés általunk ismert módjába: az egyházba.