Azt hogy valamiből nagyon sok van, számtalan módon ki tudjuk fejezni. Mondhatjuk, hogy temérdek, tengernyi, megszámlálhatatlan, egy sereg, egy csomó. Ha egy helyen nagyon sokan vannak, arra azt szokták mondai, hogy telt ház van. Mondjuk egy koncerten, egy sportcsarnokban, de néha még strandon is összejöhet annyi ember, hogy kiírják a kapuba: telt ház. Ilyenkor nem adnak el több jegyet, nem mehetnek be többen, mert egyszerűen már nem férnek el.

Egyszer egy Jeruzsálem melletti kis városba is olyan sokan érkeztek, hogy simán ki lehetett volna írni a városkapura: megtelt. Az történt ugyanis, hogy Augustus császár úgy döntött, megszámolja, mennyi alattvalója van. Igen ám, de ez nem volt olyan egyszerű. Ezért kiadta a parancsot, hogy mindenki menjen el abba a városba, ahonnan a családja származik. Hirtelen nagy lett a felfordulás, mindenki nekiindult, hogy felkeresse az ősei lakhelyét. Úgy lehet ezt elképzelni, mintha ma azt mondanák, hogy mindenki menjen oda, ahol mondjuk az ükpapájának az ükpapája lakott kétszáz évvel ezelőtt. Na de onnan már rég elköltözött a család! Mert az emberek gyakran költöznek. Lehet, hogy csak a szomszéd városba vagy faluba, de az is lehet, hogy az ország másik végére vándorolnak el. Szóval az ükunokák ükunokái nem feltétlenül ugyanabban a városban laknak, ahol az ük-üknagypapi élt.

Így volt ezzel József is, Mária jegyese, akinek Dávid volt az egyik őse. Az a Dávid, aki legyőzte Góliátot, és aztán Izráel királya lett. Igen ám, de Dávid Betlehemben lakott egykor. Úgyhogy Józsefnek és Máriának el kellett mennie Betlehembe, ahol már senkit sem ismertek. Betlehem többnapi járóföldre esett Názárettől, és nem volt autó vagy vonat, hanem csak gyalogosan, legfeljebb szamárháton utazhattak. Ráadásul Mária babát is várt. Az első gyermekét. Sokkal jobb lett volna, ha otthon születhet meg a baba, mint egy idegen városban, netán útközben. Mária és József mindent elő is készített a baba fogadására. De a császár parancsa közbeszólt. És nekik el kellett indulniuk Betlehembe.

Hosszú és fáradságos út várt rájuk. Az utakon hatalmas volt a forgalom. Persze nem volt dudálás meg dugó, mert ugye autók sem voltak. De tömegek indultak útnak ekkor. Mindenki ment a maga városába, vagyis oda, ahonnan a családja származott. Ám nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy Betlehembe is rengeteg ember érkezett, megtelt a város. És sokaknak, csakúgy, mint Józsefnek, már régen nem éltek a városban rokonaik, akiknél megszállhattak volna. A fogadó is megtelt, egyetlen embert sem tudtak befogadni éjszakára.

Mária pedig érezte, hogy hamarosan megszületik a kisgyermek. Ám József hiába kopogtatott a kapukon és ajtókon. Sem a fogadóban, sem a házaknál nem volt már szabad szoba, egy ágy vagy akár csak egy sarok, ahol meghúzatták volna magukat. Végül egy városszéli istállóban találtak menedékre. Itt szülte meg Mária a kisfiát, Jézust, a bocik és csacsik között. Bepólyálta és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely (Lk 2,7).