Ennek a rendhagyó karácsonyi írásnak a gondolatát három könyv és a Debreceni Református Kollégium Múzeumában őrzött gyönyörű úrasztali pohár képe indította el bennem. Az első könyv 1986-ban jelent meg Nagyváradon, Alexandru Săşianu csak rajzokkal illusztrált munkája, címe: Ezüst- és ónművesség a XVI. és XIX. században – A nagyváradi református egyházmegye kegyszerei.

Ebben a szívemnek különösen kedves, a bihari régió hetvenhét úrasztali poharát és serlegét rövid magyarázatokkal és kevéssé mutatós illusztrációkkal bemutató könyvben a pompázatos ananász- és harangvirágserlegek mellett viszonylag rövid sorok olvashatók a két Kolozsvárott készült és a micskei eredetű könnycseppdíszítésű serlegekről, amelyeket a szerző „kevésbé igényes és komplex, játékos díszítőelemként” említ, minden bibliai vonatkozás nélkül. Egészen más a helyzet Kiss Erika „…az mi kevés ezüst marhácskám vagyon” – Ötvösművészek a három részre szakadt Magyarországon (Martin Opitz Kiadó, Budapest, 1922) címet viselő, hatalmas, részletes és a szakralitásra is figyelő, színes művészfotókkal ékes albumával.

Ezeket a felejthetetlen képeket Dabasi András, Gedai Csaba, Kardos Judit és Kiss Erika készítette a szent téma teljes átélésével. Egy-egy képközlés jogát nehéz lett volna megszereznem, ám a negyvenkilencedik kép magyarázó szövegét minden további nélkül idézhetem, annál is inkább, mert megragadja a bonyolult növényi és állatfigura-díszítésekhez képest valóban egyszerűnek tűnő, csepp alakú minták lényegét: „49. kép. Úrvacsorapohár, ismeretlen felsőmagyarországi mester, 1650–1670, részben aranyozott ezüst. A verejtékes [másutt könnycseppes! P. É.] poharak szép emléke, melyen a csepp alakú díszítmények Krisztus vérére utaló szimbólumok.