Van egy nagyszerű, különös történetem, ezen belül pedig számtalan, és percről percre egyre több. A hétköznapok, ünnepnapok és karácsonyok egymásba folyó történetei.

A kétgyermekes adjunktusnő története, aki szombat este, otthagyva a családját, bejön ügyelni a kórházba a megbetegedett kolléganőjét felváltva. Az intenzív osztályt vezető főorvos története, aki az egész hétvégéjét egy szervátültetés előkészítésével tölti el, hogy három-négy ismeretlen kisgyermeknek valahol Európában új életesélyt adjon. A krízisintervenciós munkatársaim történetei, akik a szociálisan kezelhetetlen helyzetbe kerülő szülőknek nyújtanak támaszt. A lelkeket gyógyítók történetei, akik ellehetetlenült, elmagányosodott vagy akár tomboló drogos kamaszokat vezetnek gyógyuláshoz és perspektívához. Az ápolók történetei, akik az epilepsziás gyerekeket – hogy nekik is meglegyen ez az élményük – lubickoltatják, és árgus szemekkel követik őket a medencében, hogy ha görcsölnek, azonnal mentsék is őket. A főnővér története, aki rehabilitációs családi napot szervez – mintha csak ez volna a foglalkozása – a kerekesszékes gyerekeknek a saját szabadidejében.

A vezető plasztikai sebész története, aki éjjel-nappal küzd az internetes „kihívás” őrülete miatt a magasfeszültségtől szétégett és a vonattetőről leesett srácokért, miközben őrült pénzt kereshetne szépészeti beavatkozásokkal. Az asszisztensek történetei, akik az éjszakai száz-valahányadik gyermek után is kedvesen tudnak szólni a következőhöz. Az operatőr, a műtősnő, a műtősfiú, az altatóorvos és az asszisztens történetei, akik az egész nappalt és éjszakát végigoperálva hajnalban is tökéletesen elvégzik akár a legnagyobb erőpróbát jelentő következő ügyeleti műtétet is. Az ápoló története, aki a sokadik hányást, gennyet és vizeletet is készséggel letörli anélkül, hogy külön hívnák és felszólítanák erre. A vezető gasztroenterológus története, aki egész éjszaka álmatlanul forgolódik az ágyában, mert nem hagyja nyugodni, hogy még milyen gyógyszerrel segíthetne a gyulladásos bélbeteg páciensén.

A mi közös történeteink. Sok-sok válasz erre: „Uram, nincs emberem…” (Jn 5,7)

A Bethesda története.

Van-e embered? Embere vagy-e valakinek akkor és ott, ahol…?

Velkey György János a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója