Előfizetek

LXX. évf. 1. szám

  • Az Ige mellett

    Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.

    Tovább olvasom
  • A reménység nem szégyenít meg

    Hálaadás, kerek évfordulók és választások keretezik az előttünk álló időszakot. Miközben a világ egyre gyorsabb tempót diktál, az imádság éve tudatos lassításra, befelé figyelésre és imaéletünk megújítására hív. Az új esztendő lehetőségeiről, várakozásairól, személyes terveiről Steinbach Józseffel, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökével, a Zsinat lelkészi elnökével beszélgettünk.

    Tovább olvasom
  • Az Úr kegyelméből vagyunk, akik vagyunk

    A reformátorok ismerték fel újra: Isten nem az érdemeinkre tekintettel jött közénk Krisztusban, hanem mert irgalmazott az esendő és gyarló embernek. Amikor a Teremtő Atyát keressük, az igazat, az állandót és a könyörülő Istent találjuk meg, aki a vele való találkozás nyomán elindítja az emberben a változást, a megújulás szükségességének tudatosulását.

    Tovább olvasom
  • Lehetek jó?

    A megfelelési kényszerrel küzdő ember mindig a többiek tetszését, elfogadását szeretné elnyerni. Ez a viselkedés észrevétlenül szorongáshoz, kiégéshez és önmagunk értékeinek elvesztéséhez vezethet. Fodorné Ablonczy Margit református lelkésszel, családterapeutával elemeztük a jelenség gyökereit, a hit szerepét e speciális területen, illetve azt, hogyan tanulhatjuk meg újra kimondani: nem szükséges bizonyítanom, hogy elég jó vagyok.

    Tovább olvasom
  • A hit és a tudás lámpásai

    A határainkon túli közösségek megtartó erejét az anyanyelv használata és a református hit mellett a helyben diplomát szerző és a szülőföldjükön maradó értelmiségiek adják. Domokos József egyetemi docenst, a Sapientia-egyetem Marosvásárhelyi Karának dékánját kérdeztük: milyen jövőt látnak a náluk végzett hallgatók, ha Romániában és nem külföldön építik fel tudományos és személyes életpályájukat.

    Tovább olvasom
  • Az Úrnak nevében ítéltek

    Az írott jog vagy a Teremtő parancsa élvez elsőbbséget a perben álló felek ügyeiben? A több évtizedes tapasztalatú jogász miként egyezteti össze hivatása gyakorlását isten hitével? Jelent-e számára próbatételt a paragrafusok között a legfőbb ítész rendelésének is eleget tenni? Takács Miklós gyakorló járásbírót, címzetes törvényszéki bírót, a Mátészalka-Kertvárosi Református Egyházközség tagját, presbitert, a vajai gyülekezet volt gondnokát kérdeztük.

    Tovább olvasom
  • Kezdhetnénk...

    A Károli-fordítás félreérthetetlen: „egyiket adja annak, akinek nincs”. Ma is megszégyenítő osztozást kívánt. Lehet úgy is? A mi adományozási hullámaink szánalmas árnyékai annak, amiről János beszél. A valódi osztozás két testvér között a megfelezés. Hol vagyunk mi ettől? Nem dőlhetünk önelégülten hátra. A világ nagyobbik fele, bizony, rászorul az igazságos vagy testvéries forráselosztásra!

    Tovább olvasom
  • Imádkozzunk!

    Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret, magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.

    Tovább olvasom
  • A heti bibliai részhez: „Nincs emberem”

    A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Szetey Szabolcs írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.

    Tovább olvasom
  • Nemiség és szexualitás

    Miközben minden korábbinál többet beszélünk a nemiségről és szexualitásról, a téma körül egyre több bizonytalanság, indulat és fájdalom jelentkezik. Ezen a területen is fenyegetnek a szélsőségek. Nem meglepő tehát, hogy a téma folyamatos (akár a legfontosabb?) ütközőzóna a társadalom és a keresztyénség között, illetve a keresztyén felekezeteken belül is.

    Tovább olvasom
  • A nigériai keresztyének helyzete napjainkban

    Egyes jelentések szerint Nigériában több mint húsz terrorszervezet működik. Az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya mellett az egyik legnagyobb a Boko Haram, amely közösséget vállal az ISIS-szel. A kétezres évek óta közel százezer keresztyént öltek meg vallási okból, és több ezer templomot gyújtottak fel. Az üldözések következtében millióknak kellett elhagyniuk az otthonukat – a legtöbben menekültszállásokon élnek.

    Tovább olvasom
  • „…valójában csak egyre”

    Olyan év áll előttünk, amelyben ezer út lehetséges. Nem felejtjük el persze, hogy vannak szálak, amelyeket nem mi irányítunk: a nemzetközi konfliktusok, az országgyűlési választás nem a mi hatáskörünk. De hogy váltunk-e pályát, képezzük-e magunkat, hozunk-e be az életünkbe valamilyen régen vágyott újat, abban lehet szerepünk. Az rajtunk áll.

    Tovább olvasom
  • Mint fiókák a fecskefészekben

    „Az év első napja olyan, mint a többi, mégis különös jelentőséget ad neki az, hogy e napon az Örökkévalóság ablaka kitárul előttünk. Úgy fogadjuk ezt az évet, mint egy új reggelt. Frissen, üdén, bizakodva indulunk neki az új életnek. Milyen jó, hogy Isten olyan hosszútűrő s atyai bizalommal tovább foglalkozik velünk” – fogalmazott Ravasz László püspök száz éve, egy újévi áhítatban.

    Tovább olvasom
  • Ilyenek voltak a zsidó ünnepek Jézus korában

    A zsidó nép vallási életét Jézus korában szigorú rend szerint váltakozó ünnepek határozták meg, amelyek egyszerre idézték fel az üdvtörténet nagy eseményeit és igazodtak a mindennapok ritmusához. A sabbattól a zarándokünnepeken át a ritkábban visszatérő szent esztendőkig ezek az alkalmak máig ható keretet adtak a közösség hitének és önazonosságának.

    Tovább olvasom
  • Amikor sebzünk, magunk is vérzünk

    Lantos, ami lírai (költészet, költő), és jelenti az énekét hangszerrel kísérő középkori zenészt is. E rovat a szót elsősorban az első, azaz melléknévi értelmében veszi, református hitű, klasszikus poéták verseit ajánlva az olvasók figyelmébe. S arra keres választ: miért szép, mitől örök érvényű a választott költemény. – Gyulai Pál: Tanács

    Tovább olvasom
  • Atyánkfia barangolása gyerekkora ösvényein

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása után a falubeli legények elkezdtek szervezkedni, hogy „disszidálnak”, ahogy akkor mondták. Bejelentkeztem én is, természetesen a legnagyobb titoktartás feltétele mellett.

    Tovább olvasom
  • Útvesztőben, bizonytalanul

    A bölcsek megtalálták az utat Jézushoz. Te is megtalálhatod, mert Jézus téged is vár! Nem kell messzire menned, nem kell csillagot követned. Csak a szívedben hívd, és ő ott lesz veled. Mert Jézus azért jött, hogy senki se legyen elveszve. Hogy senki se érezze magát egyedül vagy bizonytalanul. Ő az út, aki mindig hazavezet!

    Tovább olvasom
  • Meséljük életre!

    Az új év kezdetére három újabb gyerekkönyvkiadó egy-egy különlegességét bontjuk ki a családi olvasósarokban a mesezsákból. Olyan meséskönyvek ezek, amelyek igazán alkalmasak arra, hogy felolvasáskor teret hagyjunk a kicsik kérdéseinek, felugró emlékeinek. Kiválóak ezek az irodalmi szövegek arra is, hogy próbálgassuk a felolvasás módját, hogy a hangunk, a szövegmondásunk minél kifejezőbb legyen.

    Tovább olvasom
  • Kerbel Dániel teológia-lelkész szakos hallgató

    – A jövőképemet Isten formálja. Ma már ezt nem beletörődéssel, ha nem nagy örömmel fogadom! Neki személyesen rám is gondja van! Bárhová küld, meggyőződésem, hogy az szolgálja a javamat. Személyes ambíciómat félreteszem, legyen meg az ő akarata. Nem szeretném kitérő utakra pazarolni a kegyelmi időt.

    Tovább olvasom
  • 2026: az imádság éve

    A hívő ember és közösség számára a teremtő, gondviselő és Krisztusban kegyelmes Istenhez fűződő viszony legelemibb, ugyanakkor leghatalmasabb megtapasztalása az imádság. Ez az, ami megállít és lecsendesít a világ célt tévesztett forgatagában, és ráébreszt az Istennel megélhető mélységes-magasságos kapcsolatra.

    Tovább olvasom
  • Asztalközösség: lencsefasírt

    Az ünnepi finomságok után egy igazi évindító, laktató lencsés fasírttal készültem. Egy kis marék baconnel belecsempésszük a húsos ízt is, mégis kellően zöldséges.

    Tovább olvasom