Néhány évvel ezelőtt felkértek egy gyülekezetben, hogy három este tartsak előadást a böjtről. Kettős érzéssel vállaltam el. Egyrészt a feladat öröme, a téma érdekessége hajtott, másrészt némi szorongás társult hozzá. Mi, reformátusok másként gondolkodunk erről, mint a római katolikus vagy keleti keresztyén testvéreink. Lehet-e egyáltalán ennek református változatáról beszélni? Van-e külön felekezethez köthető formája?

A mai kor embere újra felfedezte magának a fogalmat: tisztítókúra, spirituális megtisztulás, belső egyensúly megteremtése, méregtelenítés, egészséges életmód. Rengeteg cikk, könyv, interneten fellelhető videó született a témában, amely így levált a keresztyénségről, és önálló életet kezdett élni. Mégis, amikor mi ezt az egyházi gyakorlatot említjük, másról beszélünk. Ez ugyanis a Krisztust követő ember számára Isten nélkül nem képzelhető el. Csak így nyer értelmet. Mert többet jelent fizikai hatású programnál vagy valamiféle önmagamra mutató lelki-szellemi megújulásnál, divatos spirituális szokásnál. Ugyanis igazán az Istennel való kapcsolatban nyer értelmet.

A húsvét előtti a legklasszikusabb böjti időszak. Különféle bibliai szimbólumok és rengeteg szokás kapcsolódik hozzá. A zsidó nép negyven éve a pusztában, Jézus negyven napja, amelyet elvonulva, Istennel töltött, és közben kísértette a Sátán. A hús és egyéb ételek megtagadása, hamu, imádság, bűnbánat. Mindez könnyen kiüresedhet, ha csupán arra figyelek, milyen szabályokat, előírásokat, ajánlásokat kell számba vennem. Ha ez esetleg odáig jut, hogy kipipálandó feladat, vallásos teljesítmény válik belőle, akkor célt tévesztek, mert nem Istenre, hanem önmagamra fog irányulni. Az önmegigazulás pedig zsákutca.