1929-ben született Budapesten. Már fiatalon az ókor világa felé fordult: latin és ógörög nyelvet tanult, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett latin–görög szakos tanári diplomát. Pályája elején az egyetemen tanított, később gimnáziumi tanárként dolgozott, majd az MTA Ókortudományi Kutatócsoportjában folytatta munkáját. 1986-tól ismét az ELTE oktatója volt, 1987 és 1993 között a Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszéket vezette. Vendégtanárként Grazban és Heidelbergben is oktatott. Bár 1999-ben nyugdíjba vonult, tudományos munkáját haláláig folytatta.

Több mint hetvenéves pályafutása során a magyar klasszika-filológia meghatározó alakjává vált. Kutatásai elsősorban a korai görög epikára és drámára, az antik esztétikai gondolkodásra és az antikvitás későbbi hatására irányultak. Tanulmányai és fordításai – köztük Arisztotelész Poétikájának értelmezése – a szakma és a szélesebb művelt közönség számára egyaránt fontos tájékozódási ponttá váltak. Egyik utolsó jelentős munkájában, a Homéros Magyarországon című kötetben a homéroszi hagyomány hazai történetét tekintette át.

Tudományos munkáját számos rangos kitüntetéssel ismerték el: többek között Széchenyi-díjjal, Bolyai-díjjal és a Magyar Corvin-lánccal.

Lapunk számára különös megtiszteltetés, hogy szerkesztőségünknek 2022-ben interjút adott, mely itt olvasható. (Aki a büntetést is jutalomként élte meg címmel.)

Az utóbbi években már ritkán vállalt megszólalást, így beszélgetésünk feltehetően az utolsók közé tartozott.

Ritoók Zsigmond személyében a magyar tudományos és egyházi élet kiemelkedő alakját veszítettük el. Emlékét tisztelettel őrizzük.