„A kopár hegyeken folyókat fakasztok…” (Ézs 41,18)

Mennyire várom a csodát,
Uram!
Elébed szaladok,
cibálom a ruhád sarkát.

Hogy nézz rám,
hogy rám figyelj.

Hogy életem kopár tájait
újra dús élet borítsa be.
Amelynek te vagy
a nyitja, a záloga.

Hogyha már – hegyen-völgyön
át –
erre az útra elindultam,
akkor most, ma is,
és persze a végén
majd veled találjak
haza.
Ámen.