A meghajló ég Krisztusban elérte a földet
Meghajló ég címmel jelent meg az a válogatás, amely Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke csaknem száz igehirdetését tartalmazza. A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Kálvin Kiadó gondozásában kiadott kötetet Debrecenben, a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban mutatták be március közepén. A kiválasztott prédikációk a 2016. január 10-én kezdődő időszaktól a 2025-ben elhangzottakig ívelnek. A fülszövegben a szerző hitvallását olvashatjuk: „Hiszek az Ige diadalmas erejében! Maga Isten biztat bennünket, az ő Igéje nem tér vissza hozzá üresen, hanem véghez viszi az ő akaratát (Ézs 55,11).”
A bemutatót Kovács Krisztián egyetemi docens moderálta, aki felidézte: Pál apostol szerint a hit hallásból van, az igehirdetéssel pedig leggyakrabban a templomi szószéken találkozik a gyülekezet. Mégis, az írott prédikációk lehetővé teszik, hogy az olvasó később is visszatérjen hozzájuk, és más élethelyzetekben is erőt merítsen belőlük. A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a debreceni Nagytemplom különleges hallgatóságot jelent: a gyülekezet tagjai mellett turisták, érdeklődők és alkalmi látogatók is hallgatják az Ige magyarázatát. Ebben a történelmi és szakrális térben az igehirdetés egyszerre jelent felelősséget és kiváltságot. A válogatás azonban nemcsak ott, hanem számos más helyszínen elhangzott prédikációt is egybegyűjt, lehetőséget adva arra, hogy az evangélium üzenete – Jézus Krisztus megváltó kegyelme és példázatainak tanítása – megszólaljon az olvasók otthonaiban.
A kötet megjelenésének alkalmát megragadva Fekete Károlyt személyes hitéről, az igehirdetés szolgálatáról és a mai kor nehézségeiről kérdeztük.
Lelkészcsaládban nőtt fel, az istentiszteleteken gyakran az orgonánál szolgált, később a teológiai pályát választotta. Mikor vált személyes meggyőződéssé a hite?
Édesapám és nagyapám is lelkipásztorként állt Isten szolgálatában. Édesanyám gazdálkodó családban nőtt fel, presbiterek között, hitét gyakorló, templomközeli életformában. Apám felmenői közül is többen a lelkipásztori vagy a tanítói hivatás útjára léptek. Természetesen én is megéltem az azonos szakmát választó generációk tagjainak fájdalmát, örömét és fejlődési folyamatát. A gyülekezet tagjai, akik édesapámat és engem is hallottak prédikálni, gyakran hasonlítgattak össze bennünket: mi közös bennünk, és mi az, ami különböző. Édesapám sokszor emlegette nagyapámat is, akit kiváló prédikátorként tartott számon. Őt én már nem hallhattam, mert három évvel a születésem előtt hazatért Teremtő Urához. Engem legelőször, már kisgyermekként az orgona ejtett rabul. Kabán és Nyíregyházán vasárnapról vasárnapra én ültem a hangszerhez az istentiszteleteken, így lettem édesapám egyik leghűségesebb igehallgatója. A legérzékenyebb tinédzserkorban, tizenöt-tizenhat évesen erősödött meg bennem az a bizonyosság, hogy Jézus engem is megváltott.
A Kollégiumi Kántus tagjaként a zengő Ige formálta az életemet. Később sok fejtörést okozott, hogy az általam rajongásig szeretett egyházzenéhez milyen irányból közelítsek: zenei vagy teológiai oldalról. Nagyra becsült vallástanárom, Rózsai Tivadar, valamint orgonatanárom, Karasszon Dezső segítették a döntésemet. Végül úgy alakult, hogy előbb a zenei konzervatóriumot végeztem el, majd jelentkeztem a teológiára. Hallgatótársaimnál öt évvel idősebben, bizonyos értelemben érettebben kezdhettem el a tanulmányaimat, a zene és a teológia összekapcsolásával kerestem a helyemet a szolgálatban. A szószéken mindig arra törekedtem, hogy saját igelátásom legyen. Amit személyesen kaptam az Úrtól, azt szeretném hiánytalanul továbbadni a gyülekezetnek.
Mi ad ma irányt az életének és a szolgálatának?
Hitből, hittel és hitért élni – ha röviden kellene összefoglalnom, számomra ez a legnagyobb kegyelem. Ha a földi életem kereteire gondolok, elsőként a családomat említem: lelkipásztor-óvodapedagógus feleségemet és a gyermekeimet. Rögtön utána következik a szolgálatom. Ebben Isten előtt tárhatom ki a szívemet és az értelmemet. Tőle kérdezem, miként képviseljem hitelesen az emberek között ebben a világban. Igyekszem figyelni a válaszára, hogy legyen mihez igazodnom az élet sűrűjében.
Megítélése szerint mi változott püspöksége alatt az elmúlt egy évtizedben?
Az elmúlt évek válságai az egyházi közösségek életét is próbára tették. A covid például jelentősen átrajzolta az ember önmagáról alkotott képét: az erejéről, a tudásáról, de az esendőségéről is. A járvány idején felértékelődött az online tér, és a sákramentumokat sem tudtuk a megszokott módon kiszolgáltatni. Az úrvacsoránál például a közös kelyhet kisebbekre kellett cserélni, és külön energiát kellett fordítanunk a közösségi alkalmak újraéledésére.
2022 februárja óta az orosz–ukrán háború is folyamatos figyelemre késztet bennünket, különösen itt, a Tiszántúlon, Kárpátalja közelsége miatt. Osztozunk velük a béke iránti vágyban, mert tudjuk: a megoldás nem a fegyvereké. A háború sohasem szent – csak a béke az. Mindeközben számos, közvetlenül minket érintő nehézséggel is szembe kell néznünk: a harcok miatti szorongással és félelemmel, a belső migráció okozta gyülekezeti demográfiai változásokkal, a gazdasági tekintetben szétszakadó társadalmunk békétlenségével, az igazságban való kétkedéssel az álhírek miatt, az intézményeink fenntarthatóságát veszélyeztető tényekkel.
A bibliai teremtési rend és a család bibliai rendjének megkérdőjelezésével, jó néhány új lelkigondozói kihívással, a digitális világ és a mesterséges intelligencia árnyoldalaival, a keresztyénségre hivatkozó hiteltelen közbeszéddel. Miközben az egyházon belüli erkölcsi lazaság is fájdalmas jelenség. Kálvin szerint Krisztus egyházában a fegyelem olyan, mint a kötőszövet az emberi testben: ha ez fellazul, az egész szervezet meggyengül. Rendezetlenségeink ezért gyülekezetrombolók, a rendezésük önmagában is missziói feladat. Mindezek között azonban Istenbe vetett bizalommal kell végeznünk a szolgálatunkat: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!