Mikor és hogyan indult az Istennel való kapcsolata?

Nem klasszikus keresztyén neveltetésben részesültem. Hittanórára ugyan kicsi korom óta jártam, és tudtam, hogy nincsenek véletlenek, van valaki, aki felettünk áll, és irányítja az eseményeket, de ennél tovább nem jutottam. Először a gimnáziumban kezdett formálódni az Istennel való kapcsolatom. Akkoriban kerestem a helyem, gondolkoztam, majd hogyan tovább. Hiába mentek rendben a dolgaim, hiányzott valami többlet. A történelemtanárom ötlete nyomán az iskolával ellátogattunk a Hajdúszoboszlói Református Egyházközségbe istentiszteletre. Később egyre több alkalomra mentünk el, ott kezdtem el azt érezni, hogy valami egészen különleges történik velem, hogy jó ott lenni, kissé elcsendesedni, imádkozni. Elvárások nélkül, szeretettel fogadtak minket.

Mikor fogalmazódott meg önben a lelkészi elhívás?

Az elhívásom szintén a hajdúszoboszlóiakhoz kötődik. Egyszer felkértek, hogy énekeljek egy istentiszteletükön, majd ezek a felkérések egyre gyakoribbá váltak, jobban beleláttam a gyülekezet életébe. Idővel a lelkészeket is közelebbről megismertem, és megtapasztaltam, milyen a közösséghez tartozás. Ez megerősített abban, hogy tényleg jó helyen vagyok, és úgy tűnik, ez az utam.

Eredeti álmaim szerint tanító vagy óvónő akartam lenni, de rájöttem, hogy a lelkészi hivatás mindent magában foglal, amit szeretek. A törődés az emberekkel, a közösség, az, hogy minden korosztályt meg kell szólítanunk, magával ragadott. Mégis rengeteget vívódtam, ráadásul a családom is szkeptikusan viszonyult a felvetéshez, hiszen eltért az előző terveimtől. Rengeteget imádkoztam, arra kértem Istent, ha ő valóban ezt akarja és megengedi, vegyenek fel a teológiára. Így történt.

Mit tart a legnagyobb nehézségnek a mai fiatal lelkészek életében?

Kettőt is említenék. Az egyik, amit kiemelnék, a megállás a kísértésekben, és minden körülmények között Isten értékrendjének képviselése. A társaimmal beszélve számtalanszor tapasztalom, hogy ebben a zakatoló világban mennyi minden kötöz meg, vezet az élvezetek hajszolásához, tesz valaminek a rabjává. Szerintem azonban bármi adódik, tartsuk szem előtt, hogy mi Istent szolgáljuk most és mindenkor, ezt kell mutatnia az életünknek is. A másik a hitelesség. A világban elhatalmasodott az önzőség, ami megköveteli, hogy álarcokat hordjunk, de nekünk a hitelesség bástyáinak kell lennünk, példát kell mutatnunk.

A hallgatói önkormányzat vezetője. Mit jelent önnek ez a feladat?

Mindenképp fontos és különleges feladatkör ez, amelyet az idei tanévben betölthetek, tapasztalom is a mindennapokban, mennyit fejlődöm magam is. Úgy érzem, felkészít a lelkészi szolgálatra, kicsit belekóstolok abba, mi vár majd rám. Hálás vagyok, hogy képviselhetem a diákokat, és velük és értük dolgozhatok nap mint nap. Rengetegen támogatnak, a családom, a barátaim mindenben segítenek. Áldásként élem meg ezt a feladatot, mert nem munkának tekintem, hanem Isten szolgálatának másokért.

Van-e önhöz különösen közel álló Ige vagy bibliai történet? Ha igen, miért éppen az?

Sok Ige válhat kinccsé az ember életében. Mózes ötödik könyve nyolcadik fejezetének második verse nekem különösen kedves: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?” Ezt a szívem táblájára véstem, mert mutatja a szép ívét annak, ahogyan elindított az Úr ezen az úton, és vezetett – de vezet most is, mert mindennek oka van, minden történése az Isten tervének az egyik szelete. Ő nem hagy minket válaszok nélkül, nem engedi el a kezünket, hanem valóban hordoz. Ezt gyönyörűen látom az egész életemben.