A türelem szóban benne rejlik a „tűrés”. Ez ma szinte idegenül hangzik egy mindent azonnal követelő korban. Valóban ellenkulturális fogalommá vált?

Részben igen, bár inkább úgy fogalmaznék: eltolódtak a hangsúlyok. Ha visszatekintünk a korábbi időkre – az irodalomra, a filozófiára, a prédikációkra –, azt látjuk, hogy természetes része volt annak, amit az emberről gondolhattunk. Ma mintha kevésbé volna az. Pedig az ember élete a fogantatástól a halálig tűrőképességet feltételez: olyan hatások érnek bennünket, amelyeket el kell hordoznunk – testi, lelki és szellemi értelemben egyaránt. Ugyanakkor nem csupán passzív elszenvedésről van szó, hanem erényről. Csak gondoljunk arra, mennyi állhatatosságra van szüksége egy pedagógusnak, hogy különböző képességű gyerekeket tanítson egy osztályban! De ugyanígy a tanuláshoz is kitartás kell a diáknak, például egy idegen nyelv elsajátításához, amikor nem megy azonnal, és a gyerek legszívesebben földhöz vágná a könyvet.

A sportban is megjelenik ugyanez: az edzés türelmes begyakorlás, ezért terhelést, kitartást, sokszor fájdalmat jelent. Balczó András olimpiai bajnokunk például azért, hogy a versenyen majd többet bírjon, ólomsúlyokkal futott, ami már sebeket okozott neki – mégis vállalta ezt a terhet. Ez egyszerre tűrés és önfegyelem. Valóban, a mai kultúra – mintha örök gyermekek lennénk – erősen és felelőtlenül szítja a türelmetlenséget. Azt ígéri, minden gyorsabban, könnyebben, azonnal elérhető. A reklámok azt sugallják, hogy a vágyainkat késedelem nélkül ki kell elégíteni, és ha ez nem történik meg, vége a világnak! „Vedd meg, szerezd meg, most kell!” – de ha nem kapjuk meg, elégedetlenek és boldogtalanok leszünk. Ebben az értelemben valóban beszélhetünk arról, hogy a türelem erénye lassan ellenkulturálissá válik. De nem először történik ez.

Már az ókori gondolkodók – például a sztoikusok, Seneca – is sokat beszéltek a tűrésről, az elhordozásról és arról is, hogy a boldogság nem az azonnali kielégülésben rejlik. Nem biztos, hogy az vezet hozzá, amit azonnal el tudunk érni. És az sem biztos, hogy amit rögtön megragadunk, az valóban értékes. A „boldogság kék madarát” nem lehet egyszerűen elkapni. A várakozás képessége ezért sajátos és nélkülözhetetlen eszköze annak, hogy az ember valóban beteljesedett életre jusson.

Mit kezdjünk azzal, hogy Isten nem azonnal cselekszik?

Mára elhittük, hogy a problémák gyorsabban és egyszerűbben megoldhatók, a szenvedés megszüntethető, a vágyott dolgok könnyebben megszerezhetők, sőt előrébb hozható az ideje annak is, amire korábban várni kellett. A Szentírás tanúsága szerint azonban a türelem egészen más dimenzióban jelenik meg: nem pusztán technika vagy fegyelmi gyakorlat, hanem belépés Isten cselekvésének terébe, az ő idejébe. Amikor kinyitjuk a Bibliát, egymással rokon, mégis gazdag jelentésű kifejezésekkel találkozunk. Az Ószövetségben a „hosszútűrés” szó szerint azt jelenti: az ember képes feltartóztatni indulatát, nem csap át azonnal haragba.

De menjünk a mélyére. Pál apostol a római levélben megrendítő kérdést tesz fel: „Vagy megveted az Isten jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudva, hogy Isten jósága téged megtérésre indít?” (Róm 2,4 – az interjúban az igeidézetek a Károli-fordítás szerint szerepelnek – a szerk.) Az apostol az Isten hosszútűrését az ő jóságához kapcsolja. Péter apostol pedig így ír: „A mi Urunk hosszútűrését üdvösségnek tartsátok.” (2Pt 3,15) Gondolhatunk Jónás történetére is. Isten ítéletet hirdet Ninive felett, de nem azonnali pusztulást: negyven napot ad – nem pillanatnyi haladékot, hanem valódi időt a megtérésre, a belátásra, a fordulatra. Az isteni jóság és szeretet odaáll az elhordozhatatlan bűn és az emiatt jogos harag közé, és ebben a haladékban mutatkozik meg, hogy Isten türelme nem gyengeség, hanem üdvösséget munkáló szeretet.

A klasszikus teológia sokszor hangsúlyozta – bár a hittudósok között ebben mindig volt vita –, hogy Isten „apatikus”, vagyis szenvtelen. Ez nem közönyt jelent, hanem azt, hogy Isten nem úgy éli át az indulatot, a szenvedést és a gyötrelmet, mint az ember: nem sodorják el a szenvedélyek, és nem ragadja magával kontrollálatlan harag.