Ingyenbicikli? Ingyenkegyelem?

Csodálatos és megdöbbentő, hogy Isten milyen sokféle módon képes megszólítani, új életet adni, elhívni. Mondhatjuk úgy is: kreativitása végtelen – hiszen ő valóban teremtő és mindenható. Méltó tehát, hogy sokféle tettét, csodáját lehetőleg ne sablonosan, hanem tőle vett kreativitással mondjuk el, osszuk meg másokkal. Néha a megszokottól eltérő történet, hasonlat, kép nyithat utat mások szívéhez, vagy akár értelméhez.

A minap például a fiam egyik kedvenc videósának egyik filmjét néztem. A mai világ gyermeke, kicsit szabadszájú, de életöröm árad belőle. Egyszerűen szórakoztatni akar, mégis fontos krisztusi vonásra mutatott rá – legalábbis nekem ezt juttatta eszembe. Ugyanis bejelentette, hogy új biciklit vesz, a régit pedig elajándékozza (a videó elérhető ezzel a címmel: „Ingyen eladtam egy 1,5 millió forintos bringát”). Mégpedig bárkinek, aki jelentkezik érte. Ezzel – úgymond – vissza szeretne adni valamennyit a nézőknek, akiktől annyi szeretetet és figyelmet kapott. Hirdetést adott hát közre a közösségi médiában, jelezve, hogy ingyen adja használt, de jó állapotú kerékpárját annak, aki kéri.

Az eredmény meglepő volt: csupa kétkedő üzenetet kapott. Senki sem hitte el, hogy a biciklit valóban ingyen adja. Volt, aki többszöri rákérdezés után is azt hitte, hogy ez valami átverés. Más kifejezetten gorombán reagált. Hosszabb idő után sem akadt senki, aki elhitte volna, hogy valóban nem kell fizetni érte. A videós kénytelen volt stratégiát váltani. Versenyt hirdetett, és díjként tűzte ki a kerékpárt: felhajtott vele egy hegyre, és közhírré tette, hogy aki először feljön érte, azé lesz. Ez már sokkal hihetőbbnek tűnt, és alig egy óra alatt meg is lett a győztes, aki boldogan vitte magával új szerzeményét.

Mi köze ennek az evangéliumhoz? Csak annyi, hogy az ingyenkegyelem és az örök élet a mai világ emberének ugyanolyan hihetetlennek, beugratásnak tűnik, mint az ingyenbicikli. Az anyagi értékekhez, üzleteléshez, állandó ár-érték számítgatáshoz szokott gondolkodás egyszerűen nem képes befogadni valamit, ami egészen más logikán alapul. Az ajándékot feltétlenül viszonozni szeretnénk. Nem szeretünk adósak maradni. Az adásvétel világos ügylet, az ajándékozás gyanús. Márpedig, ha belegondolunk, éppen azt kapjuk ingyen, vagyis ajándékba, Istentől, ami a legfontosabb, legdrágább: a családot, gyermeket, kapcsolatokat, közösséget. Szeretetet. Időt. Békességet.

Isten végtelen gazdagságából szeretne bennünket megajándékozni. De ez csak nekünk van ingyen. Az árát – ahogy a bicikliét, úgy az örök életünkét is – előtte kifizette valaki más. Az örök élet nem elnyert jutalom, hanem ajándék. És hogy miért adja Isten ingyen? Mert végtelen hatalmából megteheti, és szeretetből meg is teszi. Eldöntötte, hogy szeret, és hogy örök életet akar neked ajándékozni. Elhiszed? Akkor ne késs, fogadd el!