Nemzet, hit, felelősség
A mohácsi csata 500. és a Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulója egyaránt késztet történelmi számvetésre és a ma hasznosítható tanulságok levonására. A Ráday-napok október 1-jei mohácsi tanulmányi napja azt vizsgálja, mit tanulhatunk elődeink válaszaiból a nemzethez való viszonyunkról, a hitről és az egyház közéleti felelősségéről.
Molnár Ambrus, a tanulmányi napot szervező Dunamelléki Református Egyházkerület Lelkésztovábbképző Intézetének vezetője szerint a helyszín segíthet abban, hogy a résztvevők ne puszta történelmi absztrakcióként tekintsenek az ötszáz évvel ezelőtti eseményekre. – Azzal, hogy Mohácsra megyünk, térben is közelebb lépünk a történtekhez. Jobban átélhetjük, hogy a múlt nem fikció vagy absztrakció, hanem valóság, amely folytatódik. Mohács felé közeledve Hercegszöllőshöz is közelebb kerülünk, így a testi jelenlét a lelki ráhangolódásban is segítséget nyújthat. A tanulmányi nap ezért kezdődik a mohácsi református templomban istentisztelettel, a folytatásban pedig az érdeklődők művészettörténeti vezetéssel járhatják be délután a megújult Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet – tájékoztat a lelkész.
A két évforduló azonban nem egyszerűen egymás mellé került. Molnár Ambrus arra hívja fel a figyelmet, hogy a Hercegszöllősi Kánonokra bizonyos értelemben már a Mohács utáni világ egyik református reakciójaként is tekinthetünk.
– Elődeink válasza egyszerre hitvallásos és konkrét. Isten az igazság, az egyházfegyelem és a gyülekezeti közösség révén reménységet, távlatot és új életet képes fakasztani a nyomorúságban is. A történelem előrehaladtával azt is láthatjuk, ez a válasz milyennek bizonyult: megfelelőnek vagy sem. A történelem eszköz ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni a jelenben – véli a lelkipásztor.
Szerinte ugyanis a megoldandó feladatok nem tűntek el, csak más formában jelentkeznek. A digitalizációval a különböző eszmék és világnézetek közötti küzdelem frontvonala már az emberek személyes életterében húzódik. Az egyháznak pedig a saját korában kell megtalálnia azt, amivel szolgálatát evangéliumi és hitvallásos módon végezheti.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!