Milyen volt az első teljes napod az oviban, amikor bevitt anya, és tudtad, hogy csak délután fogtok találkozni legközelebb? Lehet, hogy könnyen ment a dolog. De azért az első napok nem voltak egyszerűek. Először csak pár órára maradtál. Anya vitt oviba, aztán hamar vissza is jött érted. Majd egyre hosszabb ideig maradtál ott. A tízórai végéig, aztán ebédig, aztán a délutáni alvásig. Mindennap egy kicsit tovább. És mindennap jött érted anya. Mindig. Kivétel nélkül. Tudtad, hogy megbízhatsz benne. Ha ő azt mondja, minden rendben lesz, akkor az úgy is fog történni. Mert eddig mindig így volt.

De lehet, hogy vannak olyan társaid, akik nehezen tudtak beszokni az oviba. Nem akarták elengedni az anyukájukat. Kapaszkodtak belé, sírtak, könyörögtek. Talán attól féltek, hogy nem is látják őt többé. Az óvó néni azonban megnyugtatta őket, hogy ne féljenek, minden rendben lesz. Anya visszajön, biztosan, hiszen megígérte. Aztán elkezdődött az ovis nap. Játék, éneklés, rajzolás, mesehallgatás, uzsonna. Észre sem vettétek, hogy telik az idő. Majd megérkezett anya. A tied is, a félősöké is. Ott állt az ajtóban, és mosolygott. Ahogy mindig.

Pál apostol mindig hitt Isten ígéreteiben. Akkor is, amikor másokat elhagyott a remény. Amikor fogságba esett Jeruzsálemben, egy éjszaka megszólította őt Isten. Azt mondta, hogy Rómában is bizonyságot kell majd tennie róla. Így hát Pál nyugodtan várta fogolyként is, hogy mit döntenek az ügyében. S amikor Rómába küldték, hogy a császár ítélkezzen fölötte, még inkább megnyugodott. Hisz Isten megmondta előre.

Fogolyként vitték Rómába, ahova hosszú volt az út, és főleg a tengeren át vezetett. Ám ott hatalmas vihar tört rájuk, és napokon át hánykolódtak a hatalmas hullámok között.

Nem láttak sem napot, sem csillagot, sötét volt nappal és éjjel. Lassan mindenki elveszítette a reményt. Pál is egész testében reszketett, de a szívében bizakodott. És Isten elküldte hozzá angyalát, hogy megerősítse őt:

– Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod! Isten neked ajándékoz mindenkit, aki veled van a hajón – mondta az angyal.

Pál pedig így erősítette a hajón lévőket:

– Bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Ma éjjel elém állt Isten angyala, és megerősített ebben. Egy szigetre fogunk kivetődni.

Pál hitt az ígéretnek. Tudta, hogy bízhat Istenben. Mert ő eddig mindig megtartotta az ígéretét. Lassan a többi ember be is visszatért a remény. Napokon át éheztek, de most vég re enni tudtak, és erőt nyertek a meneküléshez.

A vihar nem csillapodott.

A hajó zátonyra futott, és összetört, szétdobálták a hullámok. De közel volt egy sziget, és mindenki partot ért. Ki úszva, ki deszkába kapaszkodva. Senki sem halt meg a hajón hánykódók közül.

(Az apostolok cselekedetei 27. fejezete alapján.)