Választás ’26 – Tiszántúli Református Egyházkerület – Gaál Sándor püspökjelölt
Gaál Sándor püspökjelölt:
Életem földi részének kezdeti éveit a Nyírségben éltem meg kétgyermekes, három nemzedékben együtt élő, gazdálkodó családban. Itt megismerhettem Isten jelenlétét, és gyakorolhattam hitemet az életkoromnak megfelelően. Szakközépiskolában szerzett érettségi után Debrecenben a teológiai tanulmányok alatt hatalmas kaput nyitott Isten előttem az ő megismerésére és a tudományban való elmélyülésre. Szorgalmasan és érdeklődéssel tettem mindezt. Tanáraim mindegyike meghatározó volt későbbi szolgálatomra nézve. Igyekeztem mindent összegyűjteni, amit Isten a lelkészi szolgálathoz felkínált és megigényelt tőlem. Feleségem, Victor Eszter szintén lelkipásztor, akivel szolgatársak és házastársak vagyunk Istentől kapott, tiszta kapcsolatban, öt, ma már felnőtt, önálló életet élő, keresztyén gyermekünkben és családjaikban gyönyörködve. Engedelmesen, de ámulattal tekintek eddigi utamra, amelyben külföldi ösztöndíj, doktori fokozat, felemelő vidéki és nagyvárosi szolgálat mellett teológiai tanári, legújabban rektorhelyettesi és tizennyolc éven át tartó esperesi szolgálat jutott ajándékul egyenesen Isten kezéből.
Miért vállalta a jelölést?
Azért, mert jelöltek. Ugyanis a jelölő közgyűlések előtt sem személyesen, sem közvetetten nem nyilvánítottam ki az egyházmegyék számára, hogy magasabb egyházi tisztségre való vágyam lenne. Tanulságos történet, ahogyan egy megbecsült korábbi egyházi vezetővel való baráti beszélgetésben elhangzott: – Indultál? – Nem. – Jelöltetted magad? – Nem. – – Hát akkor? Jelöltek? – Igen.
Vállalásomnak ez a magyarázata. Ma már értem, tudom, vallom: Isten megjelölt, emberek ezt felismerték, nyilvánvalóvá tették, én pedig elfogadtam. Amennyiben megbízást kapok, felelősségteljesen és odaszántan, Isten vezetése alatt végzem majd szolgálatomat.
Mely területeken tartja leginkább szükségesnek a változást?
A változás látásom szerint kizárólagosan az evangélium által megjelölt irányokban és ügyekben szükségszerű, ami azt jelenti, hogy a személyes és közösségi változások minden mozzanatban Isten akaratához mérten kell hogy bekövetkezzenek: igehirdetésben, nemzedékek egymáshoz való viszonyában, társadalmi kapcsolatokban, lelkészképzésben, az intézményi rendszer újraértelmezésében és az evangélium tudatos átadásában.
Mit tenne azért, hogy a fiatalok szorosabban kötődjenek az egyházhoz?
Folytatnám azt, amit eddig tettem: hiteles személyes és szolgálati életet élve igyekeznék továbbra is felismerni az ebben az ügyben tenni képes szolgatársakat, és munkájukban minden eszközzel támogatni őket. Fontosnak tartom, hogy az egyház minden korban felismerje a fiatal tagok adottságait, és nem az igényeikre, hanem a nyilvánvalóan látható szükségletükre koncentrálva szólítsa meg őket. Mindezt tegye úgy, hogy természetes jelenlétet kínál számukra a gyülekezet közösségében, és a Krisztus szabadításának felismerése után szolgálatba engedi őket.
Mikor mondott legutóbb nemet egy népszerűnek ígérkező ügyre? Miért döntött így?
Tegnap. A kísértő újra és újra megjelenő próbálkozásaira személyes életemben, szolgálataimban, óemberi harcaimban. Egyébként egy néhány hónappal ezelőtti és aztán újra megismétlődő felkérésre, amely egy fontos, a jelenlegivel nem azonos egyházi pozícióra vonatkozott. Beláttam, hogy azt a szolgálatot azon a területen, abban a helyzetben meglévő adottságaim szerint nem tudnám teljesíteni.
Mitől tart vezetőként a leginkább?
Tartok attól, hogy a pillanatnyi jó, jobb lét fontosabbá válik Isten megbízható, garantált, számunkra kijelölt küldetésénél és ígéreteinél. A régi megbecsülése helyett csupán görcsös ragaszkodás marad, az Isten által feltárt új utak előtt pedig bátortalan, okoskodó toporgás. Tartok a következmények nélküli egyházi eseményektől és az eredmények nélküli aktivitásoktól. Attól, hogy az egyház többnek mutatkozik, mint ami valójában, és kevesebbnek bizonyul, mint aminek Istentől kapott küldetése szerint lennie kellene.
Fotó: Szarka Lajos