Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Hodossy-Takács Előd református lelkész, hittudományi egyetemi tanár osztja meg velünk gondolatait.
A házasság hete idei programsorozatának címéből – A hűség szabadsága – azt hallom ki, miért is érdemes foglalkoznunk vele – tudatja Kovács Károly pszichológus, családterapeuta, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársa. – Paradoxon szerepel benne, ugyanis miközben a hűség hallatán ma ilyesmire gondolunk: lekötöttség, „rabbá válás”, ezzel ellentétben éppen ebben válunk szabaddá.
A romantikus szerelemnek óriási a hatalma az emberi szív fölött. Sokszor azt hisszük, a házasság megoldja minden magányunkat és bizonytalanságunkat. Pedig előfordulnak egyedül töltött esték, meg nem értés, és jelentkezik a kísértés arra, hogy máshol keressük azt, amit otthon hiányolunk. Isten azonban a szeretetet nem pusztán érzésként ábrázolja. A szeretet szövetség.
Négyszázötven éve, 1576-ban ült össze Hercegszöllősön az a zsinat, amelyhez a Dunamelléki Református Egyházkerület születését kötjük. Ott fogadták el az azóta is iránymutató Hercegszöllősi Kánonokat. Ezek megszületésekor a lelkészek más próbatételekkel néztek szembe, mint a mai egyházi vezetők. Egy széttöredezett országban kellett helyreállítaniuk hitük alapjait és összetartani közösségüket. A jubileumra rengeteg programot szervez egyházunk.
A „Minden Prédikátor nevét alatta írja” című tanulmánykötet a hercegszöllősi zsinat öröksége által mutatja be a Dunamelléki Református Egyházkerület kialakulását. Arra tesz kísérletet, hogy a zsinatot ne lezárt múltként, hanem a református önértelmezés egyik első és ma is élő forrásaként mutassa fel. Nem egyszerű jubileumi emlékezés tehát, hanem értelmezés is; segít megérteni, miként formálódott a dunamelléki reformátusság önazonossága.
A párkapcsolat az a tér, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk. Ezeket a szülők érzelmi viszonyulásából szűrjük le. Ha ezek fájó élmények voltak, felnőttként gyakran nem akarunk velük találkozni. De ezzel magunkhoz válunk hűtlenné. És ha magunkkal nem találkozunk, a párkapcsolatban is védjük magunkat. – A hit és a párkapcsolati működés összefüggéseiről Szőke Etelka és Szőke Attila Szilárd lelkipásztor és párterapeuta házaspár osztotta meg velünk gondolatait.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Fel lehet épülni minden trauma után, hogy magunkra találjunk, ha merünk kimozdulni a megvert, megtiport gyermek énállapotából, hogy ép személyiséggé fejlődjünk. Egy keresztyén szakember, lelkigondozó segíthet elvégezni a szükséges gyászmunkát is, amelyen végig kell menni a csalódott, veszteségtől összetört embernek. Segíthet különbséget tenni az Istennek odaszánás és az önmegvetés, kiszolgáltatottság között.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret, magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A kapcsolatok egyik legnagyobb veszélye a nyílt kommunikáció hiánya. Mindannyian vívjuk a magunk harcait, de fontos, hogy ezek ne magányos küzdelmek legyenek, hanem a másik szeme előtt történjenek – vallja Kiss Jenő. A teológiai professzor és kontextuális lelkigondozó a házasságra felkészítő beszélgetések, az egy testté válás és a kapcsolati igazságosság mélyebb összefüggéseibe avat be bennünket.
Megrendítő érzés: az, aki a világ határait megszabta, visszavonja magát hol halk és szelíd szóba, hol kiszolgáltatott gyermektestbe, hol keresztre feszíthető, megkínzott emberébe, azért, hogy megmutassa, milyen, ha én hatok, ha én érvényesülök. És hív. Hogy ne nélküle akarjam. Hogy várjam a válaszát, az instrukciót, azt a kezet, amelybe kapaszkodni lehet...
Nagy Ferenc első miniszterelnöki beszédében felvázolta az előtte álló feladatokat, amelyek a háború utáni helyreállítást célozták meg. „Van-e csodálnivaló azon, ha amidőn először ül parasztember a miniszterelnöki székben, ez a parasztember a feladatok tömegét nézve felelősségének olyan mértékére döbben reá, amilyennel az életben ritkán találkozik az ember?” – idézett a beszédből a Magyar Nemzet napilap.
Az ember egy bizonyos kor felett már pontosan tudja, mire vágyik, mik az elvárásai, mi fontos neki – vallja Pistai László és felesége, Pistai-Király Erika. Csaknem negyvenévesen, alig tizenkét hónap ismeretség után kötötték össze életüket Az azóta eltelt tizenhat év őszinte, erős hiten nyugvó szerelemről, hűségről tanúskodik. Kapcsolatuk a kölcsönös bizalomra, Istenre és a közös szolgálatra épül.
Miért ne mondhatnának, énekelhetnének a gyerekek is zsoltárokat a maguk nyelvén? Erre kérdezett rá kötetével Miklya Zsolt a mai köznyelvhez közel álló stílusban. A Napszellő, holdpaplan – Bújócskazsoltárok versei nem szorosan vett átiratok, azaz parafrázisok, hanem gyermeki nézőpontból, egy gyermek hangján előadott imák, dalok. Gondolatilag mégis egy-egy bibliai zsoltárhoz kapcsolódnak.
Nincs régibb egy tegnapi újságnál – tartja a tréfás mondás. Pedig a hajdani lapok, a református sajtóorgánumok, kiadványok számos megfontolandó, ma is igaz, érvényes, tanulságos, sőt jövőbe tekintő gondolatot kínálnak. Időálló régi elmélkedésekből olvashatók citátumok e rovatban. Idézésük értékőrzés, hagyományápolás.
– Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. A két testvér összenézett. Emberek halászai? Mit jelenthet ez? Nem tudták. Fogalmuk sem volt. De bíztak Jézusban, és követték őt. Később megértették, mi a feladatuk: Isten Igéjét hirdetni a népnek. Hogy Jézus tanítványaivá tegyék az embereket.
A tél végén különösen jólesnek azok az édességek, amelyek még őrzik a fűszeres ízek meghitt melegségét, de már egy kicsit átvezetnek a tavaszba. Ezek a puha, sütőtökös fánkok megidézik az ünnepi időszak hangulatát és a frissen sült sütemények otthonosságát. A barna cukros máz és a ropogós morzsa teszi őket igazán különlegessé – olyan desszertté, amely a hidegebb napok után is jólesik egy csésze tea vagy kávé mellé.
– Istennek nem is feltétlenül állt szándékában engem kihúzni a vízből, inkább az, hogy megtanítson benne úszni. Amikor csodákról beszélünk, sokaknak a spontán gyógyulások jutnak eszükbe, de én ezt a lelki gyógyulásomat is annak tekintem. Ez az út volt az, amely feltette az i-re a pontot, itt éreztem meg, hogy az egész életemmel őt szeretném szolgálni.