„Fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben-Hinnóm-völgyben, hogy elégessék fiaikat és leányaikat, pedig ezt nem parancsoltam, sőt eszembe sem jutott!” (Jer 7,31; vö. Ez 20,31) – idézi fel Jeremiás próféta a korábban megtörtént esetet. Manassé király olyan dolgokat tett, amelyek utálatosak az Úr szemében: áldozóhalmokat építtetett, bálványszobrokat és idegen oltárokat állíttatott, idegen istenek tiszteletét vezette be a jeruzsálemi templomban. „A fiát is elégette áldozatul. Varázslást és jelmagyarázást űzött, halottidézőket és jövendőmondókat tartott. Sok olyan dolgot vitt véghez, amit rossznak lát az Úr, bosszantva őt.” (2Kir 21,6) Azt tette, amit Isten a mózesi törvényekben megtiltott. Az emberáldozat helyét azonosítja is másutt a Szentírás: „A fiait is elégette áldozatul a Ben-Hinnóm-völgyben.” (2Krón 33,6) Júdában, Jeruzsálem közelében történt ez a szörnyűség.

A Hinnóm-, Ben-Hinnóm-völgyet egészen a honfoglalás kora óta többször említik az Ószövetségben. Jósiás király megújító szándéka kiterjedt erre a rendkívül rossz emlékű völgyre is: tisztátalanná tette a Tófet nevű helyet „a Ben-Hinnóm-völgyben, hogy senki se égethesse el fiát vagy leányát áldozatul Moloknak” (2Kir 23,10). „E nép halottai az ég madarainak és a föld állatainak lesznek eledele, és nem lesz majd, aki elriassza őket.” (Jer 7,33)

Ézsaiás könyvének a vége visszautal a jeremiási próféciára: a temetetlen halottak és az örök tűz helye lesz ez a völgy: „Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.” (Ézs 66,24) Az újszövetségi korban a Hinnóm-völgy (’gé-hinnóm’) elnevezéséből görög nyelvi közvetítéssel kialakuló gyehenna a pokol, az örök tűz, a kárhozat helye lett: „…aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,22)