Nyolcvan évvel ezelőtt egy presbiter váltott a tisztségében egy református lelkészt. 1946. február 1-jétől – Magyarországon a XX. században második alkalommal – ismét köztársaság lett az államforma, és az akkori nemzetgyűlés döntése értelmében Tildy Zoltán miniszterelnököt választották meg köztársasági elnöknek. A kisgazdapárti Tildy korábban református lelkészként is szolgált, a II. világháborút követő első választás után pedig néhány hétig miniszterelnöki pozíciót töltött be. Amikor 1946 januárjában eldőlt, mi lesz az ország államformája, több név is felmerült a köztársasági elnöki pozícióra, köztük Nagy Ferencé. A szintén kisgazdapárti politikus, akkoriban a nemzetgyűlés elnöke, nem vállalta az államfői posztot. Végül február 4-én miniszterelnökké nevezték ki.

Nagy Ferenc első miniszterelnöki beszédében felvázolta az előtte álló feladatokat, amelyek a háború utáni helyreállítást célozták meg. „Van-e csodálnivaló azon, ha amidőn először ül parasztember a miniszterelnöki székben, ez a parasztember a feladatok tömegét nézve felelősségének olyan mértékére döbben reá, amilyennel az életben ritkán találkozik az ember?” – idézett a beszédből a Magyar Nemzet napilap. Végül csak 1947. május 31-ig tölthette be ezt a tisztséget, hiszen június elsején – külföldi útja közben – lemondatták. Többé nem térhetett vissza az emigrációból Magyarországra, nem csupán vagyonától, állampolgárságától is megfosztották.

A református kisparaszti családból származó Nagy Ferenc 1946 januárjától a budapesti Kálvin téri református gyülekezet főgondnoka is volt, emellett megválasztották a Felső-Baranyai Református Egyházmegye gondnokának. A Magyar Nemzet 1946 szeptemberében tudósított az eskütételekor elmondott beszédéről. „Úgy érzem, hogy az egyházi élet területén két nagy dolognak szintézisét kell keresni. Az egyik, hogy hogyan lehet szolgálni a nemzetet az egyházzal, a másik, hogy hogyan lehet Isten jelenvalóságát bebizonyítani a közélet más területén is” – fogalmazott a miniszterelnök már egyházmegyei gondnokként.