A templom szükségességéről azzal győzte meg a kálvinista Haller professzor az elöljárókat, hogy az amúgy evangélikus, de nyitott szellemű egyetem vonzani fogja a református hitű diákokat is. Ez így is történt, a XVIII. században például összesen kétszázötven magyar diák iratkozott be, nagyjából kétharmaduk, főleg az erdélyiek, reformátusok. Az 1752–53-ban épült Istenháza máig otthont ad a helybeli német és magyar gyülekezet alkalmainak.
Rab Irén cikkei
A göttingeni református templom