Józsué könyve megkapóan egyszerű mondattal kezdődik, amely ben a szerző közli, hogy Mózes halála után Józsué kapott megbízást a nép vezetésére. Első ránézésre úgy tűnik, ezzel a szerző elhelyezi Izráel történetében a soron következő eseményeket, de ez a mondat sokkal több a könyv kronológiai keretének meghatározásánál. Józsué átvezette Izráel népét a Jordánon, személyéhez kapcsolta a héber hagyomány az ígéret földjének, Kánaánnak birtokba vételét.

Az Ószövetség történeteinek sorában élete hidat képez a pusztai vándorlás és a bírák között, nem véletlen, hogy a Bírák könyvének nyitánya Józsué halálához köti az új időszak kezdetét. Józsué tehát meghatározott feladat, az átmenet embere a héber Bibliában, voltaképp hídember a Jordán két partja, valamint két történelmi korszak között.

Amikor ezeket a sorokat írom, napról napra, óráról órára jönnek az újabb intézkedések a koronavírus terjedése miatt. Tegnapelőtt még templomunkban tartottuk az istentiszteletet, de a hétközi alkalmak már más rendbe kerülnek. Mire a cikk megjelenik, kiderül, működik-e mindaz, amivel próbálkoztunk. Épp ezért most Józsué könyve első versének egy szinte észrevehetetlen szavára teszem a hangsúlyt: „után”. Józsué megbízatása Mózes halála után történt. Amikor elment a minden élők útján az ember, aki fáraó előtt, tengeren és pusztán át vezette a népet, Isten megbízta a következőt, hogy álljon az élükre. Olyan volt, mint Mózes? Nem. Azt tette, amit Mózes? Nem.

A nép élete változatlanul folyt tovább a nevével jelzett korszakba lépve? Nem, minden megváltozott. Át kellett kelnie az ismeretlenbe, az újba, át a folyón az új világ, az új élet felé. Számunkra az „után” szócska ebben a versben azt jelzi, hogy eltűnhetnek életünk megszokott, szeretett vagy feszítő keretei, jöhetnek csapások és válságok, de ezek elmúlnak. Utánuk is van élet, és az is Isten kezében van. Jó helyen van.