A nagy tudású Csomasz Tóth Kálmán éppen erről a kalandos sorsú énekről mindössze két sort közöl, s annak eredeti angol szövegét, sőt, a szövegíró nevét sem ismeri. 1950-ben megjelent, A református gyülekezeti éneklés című hatalmas művének hatodik fejezetében azonban olyan, bízvást örök érvényűnek tekinthető gondolatokat vet fel, amelyek közel járnak a jegyzetem címében felvetett kérdéshez. Ezek a hitet és bölcsességet sugárzó megfigyelések e sorok íróját abban is segítették, hogy elkészítse e Magyarországon is közismert dicséret újabb, még nem énekelhető, de ezúttal már szöveg- és formahű (rímképlethű) változatát.

Nézzük a 479. dicséret szövegének kalandos, szokatlan fejlődési – irodalmi és gondolati hűség szempontjából inkább visszafejlődési – történetét: szerzője, Roy Mascher 1869-ben született, verse tehát legkorábban a 19. század végére datálható. A dallamot Benjamin Mansell Ramsay szerezte, aki 1849-től 1923-ig élt és alkotott zenetanárként és zeneszerzőként Dél-Angliában. Hatvanhét éves korától, már „nyugdíjasként” Chichesterben énekkart hozott létre.