... az egyik legnehezebben elviselhető életérzés. Hogyan küzdünk ellene, amikor senki nem tud biztosat mondani? Meddig tart még a járvány? Meddig kell fékezett üzemmódban élnünk? Lesz-e oltóanyag és mikor? Mi lesz a járvány után? Nincs senki, aki prófétaként meg tudná válaszolni a kérdéseinket. Hova és kihez menekülhetnénk a bizonytalanságunkkal? Hogyan bírjuk ki a ránk nehezedő magányt és félelmet a betegségtől? És hogyan kezeljük a kényszerű és szüntelen együttlétből, családi összezártságból adódó konfliktusok nyomását? Ne engedjük, hogy a stressz testileg és lelkileg egyaránt legyengítsen! Ne engedjük, hogy a felgyülemlett feszültség agresszívvá tegyen minket, és megvető vagy sértő beszéddel bántsuk egymást! Mostanában túlságosan elterjedt a nyilvános életben a gúnyolódó és goromba szóhasználat, amely emberi méltóságában alázza és gyalázza a másik embert. De közöttünk ne így legyen! (lásd: Mt 20,26)

A fizikai erőnlétet megfelelő testgyakorlatokkal erősíthetjük. De fontosabb, hogy a lelki immunitásunkat megerősítsük a lehúzó érzésekkel és kísértésekkel szemben. Hogyan? Úgy, hogy megvizsgáljuk nemcsak az étkezéshez szükséges készletünket, az éléskamra állapotát, hanem azt is, hogy vannak-e lelki tartalékaink. A hívő embereknek az évek és évtizedek tapasztalata sok élményt fölhalmozott. A múlt emlékeiből elő lehet bányászni azokat a történeteket, amikor Isten gondviselő szeretete ölelt és tartott nehéz időszakokban, súlyos gondok és terhek alatt. Ő megszabadított akkor – ki-ki maga tudja, milyen sokszor –, amikor nem láttunk kiutat magunk előtt. Erre biztat a zsoltáros: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2) Ha tudatosan fölidézzük a múltunk egy-egy élményét, egyes élethelyzeteket részleteikkel együtt, annak komoly felszabadító hatása van a jelenünkre. Amikor valósággal érzékeltük, megéltük, hogy Isten kimentett, velünk volt, pedig úgy éreztük akkor, hogy nincs tovább, elfogyott az erőnk. Óriási lehetőség az emlékezés, mert megjeleníti azt, ami jó volt, jelenné és élővé teszi a múltban megtörtént valóságot. Biztonságérzetet ad ma is. Akkor derül ki, mit jelent a hit, amikor nincs más kapaszkodó, mert a körülményeink, az emberek nem adnak biztonságot.

Biztonság híján az Istenbe vetett bizalmunk az egyetlen és valódi erőforrás a bizonytalanságban. Ezzel támogassuk egymást is! Istenben és a tőle kapott ígéretekben bízunk, és ezt a bizalmat erősítik bennünk az átélt szabadítások emlékei, amelyekért hálát adunk.