„Én vagyok a világ világossága!” – mondja Jézus. Bennünk csak ő tud világosságot gyújtani. Így lehetünk világossággá. A hegyi beszédben részletesen ki van fejtve, mit jelent Jézus követése különböző élethelyzetekben. Ezt foglalja össze ez a kettős megállapítás, hogy nem kevesebb a hivatásunk, mint hogy só és világosság legyünk ebben az íz nélküli és sötét világban, vagyis hogyan mutassuk meg a szeretetünket.

Külön is kérdés ez a járvány bezártságában. Ha nincs istentisztelet, ha a nem lehet egymást látogatni, mit tehetünk? Néha elég egy telefonon elmondott vagy üzenetben küldött biztatás egy bibliai igével, és máris megfűszereztem, megvilágosítottam valakinek a napját. A sóból nagyon kevés kell, de ha az hiányzik, még a kenyér sem ízlik. A só hat, de elolvad. Annak idején főleg gyertyával világítottak, ha a gyertya világít, közben elfogy.

A hegyi beszéd elején a boldogmondásokat találjuk. Olvassuk el végig lassan az 5,3–12 verseket! Feltűnik, hogy olyanokat nevez boldognak, akiket a közvélekedés nem irigyel: békeszerzők, irgalmasok, üldözöttek, éhezők és sírók. Mindegyiknél a mondás második fele, a „mert” szóval kezdődő félmondat a lényeges. A kisgyerek könnyen elsírja magát, ha elesik, de nem csupán a fizikai fájdalom miatt, hanem mert fél, hogy mi lesz vele. Annál nagyobb a boldogsága, ha édesanyja ölelő karjában megvigasztalódhat.

Ugyanígy az tudja igazán értékelni az egészséget, aki már volt nagyon beteg. A mi teremtő mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk, és így formál bennünket szüntelenül. A boldogmondások gondolatmenetét folytatva mondhatjuk, hogy boldogok, akik a hegyi beszédben nem teljesíthetetlen parancsgyűjteményt látnak, hanem a Krisztus útját, mert megtapasztalják, milyen jó sónak és világosságnak lenni.