A „boldog” kifejezés itt nem megállapítás, hanem egy magasztaló üdvözlés lerövidített formája: „Üdv annak, akit boldognak lehet nevezni, ezért boldogan lehet dicsérni.” Isten az, aki boldog, önmagának elégséges, és akinek kegyelme abban mutatkozik meg, hogy üdvösséges boldogságát nekünk ajándékozza Jézus Krisztusban. A boldogságmondások rámutatnak a jelenre, annak hiányos, fájdalmas valóságára: szegénység, sírás, éhezés, üldöztetés. Ezek mindegyike testi és lelki értelemben együtt magyarázható csak. A boldogságmondások kijelentik azokat a hitből érlelődött gyümölcsöket, amelyek e hiányokat Isten eszközeiként gyógyítják a világban: szelídség, irgalom, tisztaszívűség, békességszerzés. Ez a négy gyümölcs elég lenne ahhoz, hogy Isten eredeti gondolata szerint rendeződjék az életünk. Ha nincs szelídség, irgalom, tisztaság és békesség, nincs élő hit, ezért a magunk módján erőlködünk azért, hogy boldogok legyünk, miközben halálosan boldogtalanok vagyunk. Urunk, adj hitet! Urunk, köszönjük, hogy már adtál hitet. Végezetül a boldogságmondás kijelenti a boldog Isten evangéliuma által elkészített jövőt (1Tim 1,11): vigasztalás, örökség, megelégíttetés, az irgalom tapasztalata, Isten színe előtti élet, istenfiúság.

1Móz 10.

30. zsoltár

Mit mond Jézus a tanítványairól? (1) Mi vagyunk a föld sója, világító lámpásként a világ világossága és a hegyen épített város. Jézus Krisztus szava teremtő és újjáteremtő szó. „Ti vagytok…” – mondja Jézus (13). Nem a magunk erejéből leszünk áldássá mások életében. Az Úr jelenléte, követése, áldása, újjászülő kegyelme tesz bennünket ilyenekké. Éppen ezért Jézus nem jövő időben fogalmaz, hanem jelen időben. Nem arról van szó, hogy egyszer majd ilyenekké leszünk, hanem már azok vagyunk. Micsoda kegyelem, méltóság, bizalom! A só ízesít, tartósít, tisztít és gyógyít. A lámpás világít a sötétben, utat mutat. A hegyen épült város messziről látható, biztos pont, mint amilyen Jeruzsálem és a templom hegye volt: láthatóan hirdetve az élő Isten krisztusi szeretetét, az élet és az örök élet ajándékozóját. Valójában Jézus Krisztus a soha meg nem ízetlenülő só, ő az örök világosság, ő a hegyen épített, mennyei város. Mi annyiban lehetünk ilyenekké, amennyiben őt hirdetjük, őt szolgáljuk, őt követjük, őbenne élünk, ő formálódik ki bennünk és általunk.

1Móz 11.

127. zsoltár

Az isteni törvény kifejezi Isten akaratát, életrendjét, amely nélkül minden a halálba hullik szét. A törvény továbbra is érvényben van, de a jézusi értelmezésben. Jézus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt (17). A törvényben kifejezett, éltető isteni akaratnak minden részlete érvényben van, még a legkisebb részlete is. Mindig ott kezdődik a pusztulás, ahol egy aprócska követ kimozdítanak a helyéről, és végül összedől az egész épület. A szervezetben egyetlen helyen megbomlik az egyensúly, és belehalunk (18–19). Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni (17). A pohár üresen is szép, mégsem töltheti be lényegi rendeltetését. A poharat meg kell tölteni. Isten törvényét, a benne kijelentett, éltető, üdvözítő isteni szándékot be kell tölteni. Ezért jött Jézus Krisztus, és erre váltott meg bennünket is, hogy az ő erejével készek legyünk szívből, örvendezve teljesíteni minden parancsolatban az Isten életes akaratát: kirakattisztaság helyett megtisztuló élet, sokféle paráznaság helyett hűség és megelégedés, „ne ölj!” helyett éltető szeretet!

1Mózes 12.

425. dicséret

A férfi és a nő viszonyának tisztasága a házasság medrében lehetséges. A meder nélküli folyó pusztít, a mederben szabályozott folyó pedig éltet. Isten rendje szerint az emberi élet, az emberi társadalom alapja a család. Itt teljesedhet ki igazán az emberi élet: a házasság örök hűségében, testi-lelki összetartozásában, védettségében, intimitásában. Jézus védi a házasságot. Sokféle paráznaság pusztít közöttünk, de a legsúlyosabb a házasságtörés. Ne paráználkodj, ne légy házasságtörő (27)! Kísértés érhet a szemeink által, majd a kísértés végrehajtását a végtagjaink kezdik, közeledéssel, simogatással. Jézus alkut nem ismerő, kemény kijelentése arra utal, hogy a tiszta házasság állandó „irtás”, „szakítás”. A legkisebb megingás összedönti egész testünket, egész életünket, és valóban a gyehenna kezdődik el ott, ahol élvezetet, örömöt, boldogságot akartak emberi módon, emberi indulattal (29–30). Jézus sem szó szerint vette kijelentését, hiszen a szemek kivájása és a kezek levágása még ezután sem szünteti meg magát a gondolatot, amelyből a parázna cselekvés kiindul (28). Ezért imádkozik a zsoltáros tiszta szívért, amelyet csak az Úr újjászülő kegyelme teremthet meg benne (Zsolt 51,12). A tiszta szívű ember meglátja az Istent mint szabadítót és megszentelőt (Mt 5,8).

1Móz 13.

409. dicséret

Szavaink egyértelműségére hívja fel Jézus a figyelmet. Ez az elvárás az Úr kegyelme által érvényesülhet: a hétköznapokban, az őróla szóló bizonyságtételben, a hiteles életben. Nem merünk igent mondani. Helyette a „talán”, az „esetleg”, a „majd meglátjuk” kifejezéseket használjuk. Ritkán hangzik fel ajkunkról a határozott igen, mert nem akarunk elköteleződni, felelősséget vállalni sem egymásért, sem ügyekért. De nem merünk nemet mondani sem, mint ahogy igent sem. Ezzel pedig halálosan nehéz helyzetbe sodorjuk magunkat és másokat is, mert a „semmilyen” vagy a „mindegy, milyen” állapot bizonytalanságánál nincs rosszabb. A krisztusi élet szerint az igen legyen igen, a nem pedig nem. Dönteni kell: mégpedig az alapján, hogy tudjuk, kik vagyunk, mit hiszünk, hova tartozunk, melyik irányba megyünk. A mi döntésünk előtt az élő Isten rólunk szóló, mindent megelőző döntése – ránk, nyomorult emberekre mondott igenje – ad reménységet. Tegyük azért hozzá mindezekhez, hogy az Isten óvjon bennünket a radikális szélsőségektől, mert kiirtjuk egymást. A krisztusi ember tud „árnyaltsággal” járni a világban, de a döntő helyzetekben Isten elkért akaratához igazodva dönt, majd hitvallóan szól és cselekszik.

1Móz 14.

54. zsoltár

Ravasz László magyarázata világos. A törvény elrendeli a felebarát szeretetét. A felebarát szeretete azonban az emberi természet romlottsága miatt folyamatosan szűkült saját népünk fiaira, házunk népére és a legközelibb családtagokra. Az ember a szeretet nagy parancsolatát egyre inkább csak erre a kis körre vonatkoztatta, a többire pedig, a közömbösségen kívül, az ellenséges magatartást alkalmazta. Jézus hitetlenségnek tartja, ha csak azokat szeretjük, akik minket szeretnek (46–47). Az ellenség szeretete a tanítványság próbája. Isten felhozza napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és hamisaknak (45). Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16). Isten Fia, Jézus Krisztus még a kereszten is imádkozott az ellenségeiért, áldotta azokat, akik átkozták, jót tett azokkal, akik gyűlölték (44). Hol találunk ilyen embert? Csak Isten újjászülő kegyelme formálhat bennünket ilyenekké. Az újjászülő Isten azonban megváltó Isten is. Ebben a testben ugyanis mindig távol vagyunk az Úrtól (2Kor 5,6). Csakis az Isten tökéletes (48). Nekünk akkor van esélyünk, ha ő vesz kézbe bennünket. Az evangélium éppen ez: az ő irgalmassága kézbe vette durva életünket; csiszol, formál, megvált. Már elkezdődött a mi megváltásunk.

1Mózes 15.

234. dicséret

Feltétlenül kell látszani? Minket, akik rendszeres kegyességi életet élünk, így ez életünk legfontosabb, éltető ritmusa, folyton kísért az, hogy ebben látszódjunk, ebben legyenek sikereink, vagyis ezt vegyék észre mások, és kellőképpen értékeljék. Jézus Krisztus kijelentése sokkal többről szól, mint pusztán a magamutogató, öncélú kirakatkegyesség és a látszatkeresztyénség kritikájáról. Arról is persze. Amikor egymás előtt illendően viselkedünk, de mi van odahaza? Amikor kürtöltetünk magunk előtt, akár adományokat gyűjtve is. Vannak olyan tragédiák, amelyek után szinte versenyzünk az adományosztásban, a segítségben, annak hírül adásában. Tudjuk, hogy ez a világ csak így működik. Urunk nem is akar bennünket kivenni a világból, de megőriz bennünket abban a gonosztól (Jn 17,15), annak kísértéseitől, hogy mindenkor tudjuk, hol a határ. A mi Urunk azonban ennél sokkal többet hangsúlyoz itt. Isten ismer, lát, tud rólunk, szeret, megváltott, az övéi vagyunk. A jutalmunk – őbenne – már készen van. Tegyük csendes hűséggel, reménységgel és bizonyossággal a dolgunkat. Ennyi elég. Nem kell mindig látszani. Nem kell minden radaron feltűnni. Nem szabad „a verseny” halálos sodrásának még a közelébe se állni. Ne álljunk be a kürtöltetők sorába!

1Móz 16.

1. zsoltár