Hogyan került az egyház közelébe?

Szamosújvár mellett, Kecseden születtem, de Kolozsváron nőttem fel. A szüleim átélték a világháborút, a kommunizmust, és arra tanítottak, hogy minden nehézségben velünk van Isten. A Kétágú templom mellett laktunk, sokszor a játékot is ott hagytam délután, és elszaladtam a templomba, mert szerettem az istentiszteletet hallgatni. Később a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközségbe kerültem, ahol húsz évvel ezelőtt presbiter lettem, majd gondok, négy éve pedig főgondnokká választottak.

Egyházmegyei főgondnok, de az egyházmegyei presbiteri szövetséget is vezette. Milyen tevékenységeik voltak, vannak?

Már a szövetség alapítása utáni első hónapokban, 2013-ban közgyűlést, képzéseket, presbiteri és nőszövetségi találkozókat szerveztünk. A reformáció évfordulóján imaláncot indítottunk – megtöltöttük az egyházmegye templomait. Az elnéptelenedett gyülekezetek templomait, területeit, temetőit önkéntesekkel takarítjuk ki. Sokszor megfordultunk a Szamosháton, Mezőségen, több száz embert mozgattunk meg azóta. Tavaly szerveztük meg az első egyházmegyei szórványnapot, hogy megünnepeljük a szórványban élőket. Felemelő érzés ezeken részt venni.

Más módon is erősítik a közösséget?

Az egyházmegyei kirándulások is nagyon népszerűek. Már közel négyszáz emberből áll a csoportunk, szoros barátságok is születtek a találkozások során. Megcsodáljuk Erdélyt, sokat járunk Magyarországra, de Bécsbe, a bukovinai kolostorokhoz és a Duna-deltába is elmentünk. Ezek nem átlagos kirándulások.

Ahol lehet, részt veszünk egy-egy református istentiszteleten, a buszban egyházi énekeket, népdalokat énekelünk, ismeretterjesztő szövegeket vagy hazai írók műveiből olvasok fel, imádkozunk, nyíltan beszélgetünk hitünkről. A résztvevők kapnak valami mást, lelkileg is épülünk az utazások során. Többen jelezték, hogy nem is az úti cél miatt jönnek, hanem inkább a közösségért. Hiszem azt, hogy az evangéliumot nem csak a szószékről lehet hirdetni.

Mit nyújtanak önnek ezek a tevékenységek?

Mindig nagy örömmel töltenek el, mert látom, hogy megmozdítanak valamit az emberekben, így szervezni is jó. Olyan elégtételt adnak számomra, hogy nem is tudom eléggé megköszönni Istennek. Sokszor fárasztó ennyi emberrel egyeztetni, mindent előre megbeszélni, de örömöt ad, hogy ilyen szép napokat tölthetünk el együtt, erősítjük a közösségünket.

Honnan van ereje mindehhez?

Egy szóval: fentről. Az Úrtól jön az erő és az áldás. Én is sokszor csodálkozom. Betöltöttem a hetvenegyedik évemet, de még nagyon fiatalnak érzem magam. Mindennek úgy fogok neki, hogy kérem Isten segítségét. Feleségemmel naponta olvassuk a Bibliát, megvitatjuk a felmerülő kérdéseinket. A gyülekezetépítő tevékenységemet pedig a missziói parancs első része határozza meg: „…tegyetek tanítványokká minden népet.” Úgy érzem, hogy ez részben sikerül, és elég sokan kezdik keresni a közösséget Istennel. A parancs utolsó sora pedig mindig erőt ad: „…veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Kell-e ennél nagyobb biztatás?