A Bibliában vannak meghökkentő történetek. Ilyen a magyarázókat is zavarba ejtő, Lábán és Jákób megegyezéséről szóló elbeszélés is (1Móz 30,31–43; 31,41).

Amikor Jákób otthoni helyzete tarthatatlanná vált, nagybátyjánál keresett menedéket. Vándorlegény-históriának tűnik ez, nem hiányzik belőle az emberi kicsinyesség szempontja sem: újra kellett tárgyalni a kapcsolat feltételeit. A nyájat az állatok színe és mintája alapján elosztották, majd a két férfi eltávolodott egymástól. Jákób ekkor bemetszett, faragással megcsíkozott vesszőket fektetett az itatóvályúkba az állatok elé, és mindenki ámulatára mindig olyan utód született, amely a színe alapján Jákóbot illette.

Hogyan történhetett ez? Sok magyarázó valamiféle ősi pogány mágikus trükköt gyanít a háttérben, amely szerint az, amit nemzés közben lát a párosodó állat, meghatározza az utód tulajdonságait. Mások úgy vélik, hogy a vesszőkből a vályúban kiázó kémiai anyagok megváltoztatták az ivóvíz tulajdonságait, és ez hatott az anyaállatokra. Fantáziadús, de megalapozatlannak ható megközelítések ezek. Van szigorú nyelvészeti értelmezés is: Lábán neve a „fehérnek lenni” kifejezésből származik: ami fehér, az Lábáné.

A legvalószínűbb magyarázat szerint azonban a hántolt botocskák – akár a bűvész pálcája – csak a figyelemelterelést szolgálták: míg mindenki ezekre figyelt, Jákób úgy intézte az itatást, hogy a kiválasztott bakok a megfelelő pillanatban jussanak párzási lehetőséghez. Ez a történet Jákóbot kellő kurázsival megáldott pásztornak mutatja, aki megfigyelte az utódok színét, és azt is, hogy némely állat megjelenése csak a második nemzedéken tükröződik vissza. Így jutott végül mindig Jákóbnak a nyáj java.

Soha nem fogjuk megtudni, pontosan mi történt a vályúknál, de ne feledjük a legfontosabbat: a Szentírás Isten tervének kiteljesedését ebben a történetben is minden más szempont elé helyezi. Isten úgy akarta, hogy Jákób gazdag legyen, és gazdaggá is tette.